Keresés a blogban

2012. okt. 31.

Patakos barangolás.

A blogon is elérhetővé teszem az MHM magazin első számában megjelent cikkeket kicsit kibővítve, mert ez a blog horgásznapló is egyben, meg az irományaim gyűjteménye, a magazin továbbra is elérhető az alábbi linken:


Életem első "legyes" domolykói.



Mivel a kezemben volt a Shakespeare Odyssey 9ft 5wt legyező bot és egy Pflueger Medalist 5-ös orsó, már csak arra vártam, hogy kipróbáljam ott, ahova szántam, a kis patakra domolykózni. 

2012. okt. 28.

Öreg Duna kajakkal, másnap.


Másnap reggel, kábán ébredtem, a kocsiban hagytam mindent és felkelés után rögtön indulhattam, ezért is egy órával később keltem..... Minden izom a hátamon sajgott és tiltakozott a mozdulatok ellen, fájt na, nagyon fájt! A hajó levétele és vízre rakása egy kínszenvedés volt, mert a köd erősen szitált és vizes, csúszós volt minden. A vízen már éreztem ez a nap nem olyan lesz mint az előző, majdnem 20 cm-t apadt egy nap alatt! Ahol a halakat fogtam, most éktelen nagy kavicspad fogadott, balinnak, jásznak nyomát sem láttam, próbáltam mindenféle műcsalival vallatni a vizet, de semmi.....

Ilyen még nem volt, legyezés, pergetés bemutatása a Horgászshown!


A pergető és műlegyes horgászat még nem mutatkozott be hazánkban ekkora reprezentációval, ahogyan a 
11. 9-11 ig fog megjelenni a H0rgászShown.

2012. okt. 26.

Ködös hajnal az Öreg Dunán, balinokkal keringőzve ( Atyafinak ajánlva ).



Nyálkás, hideg, kellemetlen őszi reggel, de én már kint voltam a vízen, mikor még csak derengett az ég alja! Atyafi! Ezt a napot neked köszönhetem, ha összejött volna a kajakos, sátras, pergetős, halfüstölős peca a Dráván ( ami késik nem múlik ) , akkor most nem írhatnék balin hordákról, halak eszelős támadásáról a dunai ködben :-)) Viszont írhatnék hatalmas drávai domolykókról, vagy csukákról! Frenetikus hajnal volt, leraktam a hajót, minden csurom víz volt, szitált a köd, én meg még majdnem sötétben elindultam felfelé, ki a Duna közepébe! Buktak a márnák, volt, hogy majdnem a kajakba! Sejtelmes, borzongató idő volt, képzeljétek el mikor csak a köveken megtörő sodrás, nyaldosó, csapkodó hangját halljátok, meg néha egy, egy márna loccsanását..... aztán síri csend, csak az evező monoton loccsanása jelzi, hogy halad a hajó. Ez volt a tökéletes meditáció, ősszel, ködben, a partot nem látva evezni.... egy törékeny kajakban.

2012. okt. 23.

Legyes hétvége.

Belekóstoltam a műlegyezés édes, savanyú világába, édes, mert egy olyan horgász technikát ismertem meg ami semmilyen más horgász módszerhez nem hasonlít, savanyú, mert másnap a hát és vállizmaim lángot köpködtek ki magukból :-) Kitartó vagyok ezért megtanulok legyezve horgászni, eldöntöttem és kész! 


2012. okt. 22.

Egy éves a szigetközpeca!!!

Megérte blogom az egy évet, ez már valami, az induláskor még csak halvány vízióként élt bennem milyen is lesz ez, nem voltak tervek, célok, semmi csak lelkesedés. Most egy év után, már másképp gondolom, vannak tervek, célok, van jövőkép, mit akarok a bloggal, miért csinálom, miért írok néha meséket. Azt tudom amíg időm, erőm, és legfőképpen pénzem engedi írni fogom a blogot, mert minden horgász év értékes és leírva visszanézve talán tanulságos is. 

A blog életéből pár kép ami jól mutatja, hogy mindig lehet jobban csinálni....


2012. okt. 19.

Magyar Horgászblogok Magazinja!

Megérkezett, elkészült! A Magyar Horgászblogok Magazinjának első kiadása! Olvassátok! Beszéljetek róla! Osszátok meg minél több helyen! 




  

2012. okt. 17.

Százezer domolykó vízfolyása.


Ismét egy patak, amely életeret ad a domolykónak, pedig a víz mélysége a legmélyebb helyeken sem több 30 cm-nél. Ez a kis víz tele volt mindenféle nagyságú domolykóval, mindenre rávertek amit bedobtam, viszont volt olyan wobbler amit csak kopogtattak, és volt olyan amit eszeveszetten támadtak. Egy fekete 3-as panther martin körforgó lett a nap csalija, persze ha lett volna kisebb méretű akkor sokkal többet sikerül megakasztanom, de így sem unatkoztam. Ha az ilyen kis patakok, vízfolyások kellő figyelmet kapnának, nagyszerű sporthorgász lehetőségek rejlenének bennük. Sajnos nem ez a jellemző, a Vízügyön kívül itt nem jár a kutya sem ( csak jómagam...) pedig ha megfelelően kezelnék ezt a kis vizet netán telepítenének bele pisztrángot.... de nem álmodozom. Nekem a domolykók is elegendő élmény nyújtanak az ilyen kis vizeken. Viszont a módszer amivel kergetem őket az lehet, hogy a közeljövőben változni fog..... de ez még a jövő titka.

2012. okt. 12.

2012. okt. 8.

2012 Horgászblogja díj.



Erdélyi Balázs alias Horgászó séf ismét meghirdeti az év Horgászblogja díjat, az alábbi linken keresztül  lehet a részletekről többet tudni: 


Ez idén is izgi lesz, kíváncsian várom mire jutnak a korábbi díjazottak. 

2012. okt. 2.

"Béka Úr" patakos túravezetővel, domolykók, balinok nyomában.



-Tiszteltetem "Béka Úr"! Mondani teccett kend még a múltkor, hogy van ebben a patakban, néhány tuti hely, ahol nagy domolykók és balinok tanyáznak.
- Tiszteltesd az ángyos nénikéd Úrfi, mit képzelsz ide tolod a szőrös képű kölök kobakodat, oszt majd én jól elmondom neked hol találod a nagyokat mi?! Szerencséd, hogy nincs még itt az ősz, mert akkor nem beszélgetnénk itt úri módra... már rég az iszapban szunyókálnék.