Keresés a blogban

2013. jan. 27.

Farkasordító hideg hajnal az Öreg Dunán.



Az év leghidegebb hajnalán vártam a napfelkeltét, kint az Öreg Duna mellet. Mínusz 15 Celsius fokot mutatott a hőmérő. Mindent beborított a fehér zúzmara, az orrom hegye látszott csak ki, símaszkomon  megfagyott a pára.

Legtöbben ilyenkor az igazak álmát alusszák, meleg hajlékaikban, mint ahogy azt tettem volna én is, ha nincs bennem az olthatatlan vágy, ami ilyen időben is kikényszerít a Duna partjára. Vadkacsák, hódok, hattyúk, mókusok, vidrák, meg még ezernyi állat küzd az elemek ellen. Én meg egy pillanatra részese akartam lenni ennek a küzdeni akarásnak, hogy érezzem a civilizáción kívüli természet erejét! Itt a törékeny vagy a gyenge óhatatlanul elpusztul, a halál a mindennapok része, az elpusztult állat menedéket ad egy másiknak. Teteméből sokan túlélik a kemény, fagyos telet, ételül, búvóhelyül szolgál az élőknek. Ez a természet rendje, az elmúlást követi az újjászületés, magzatok fejlődnek az életet adó anyák méhében, várva a pillanatot mikor enged szorításából a tél, és jön a tavasz. 


Kontraszt, ami az alábbi két fotón látható, minden évben ez van, mióta elterelték a Dunát, ebben az öbölben sziesztáztak nyáron a nagy pontyok, most meg kopog a szárazságtól de még van benne némi víz, sokszor teljesen száraz..... Az ember megváltoztat mindent úgy, hogy az állatok nem tudnak vele lépést tartani, ez már nem evolúció, nem túlélés, a végjátékot látjuk a szemünk előtt a kérdés ki bírja tovább, az ember vagy a megmaradt állat és növényvilág?



Áhítatos hangulatban sétáltam a parton, pecabot nem volt nálam, csak a fényképezőgép, amit a kabátom alatt tartottam, és csak pár percre vettem elő. Napfelkelte előtt bíborba öltözött minden, a víz, a felhők, az egész táj. Jég és tűz két ellentétes elem, különleges kontrasztot adott a tájnak. A Duna vize 2,5 fokos szinte sisteregve égette a kezemet mikor belenyúltam, mert érezni akartam milyen hideg de helyette tűszúrásokkal tört rám a forróság....


Mindenhol láttam a tél szorításának nyomait, egy elhullott állat csontjaira bukkantam, már szétmosta őket a partot nyaldosó hullámzás. A víz hozta idáig, akkor még egészben, hogy aztán bundájától és húsától megszabadulva a csontjai lassan szétszóródjanak az idő végtelenjében. Tíz év, száz év, ezer év, tízezer év és a csontok megkövesednek majd, az iszap védelmező burkában. Milyen lesz akkor a Duna, merre fog folyni, hova vájja majd medrét? Lehet már ember sem lesz, lehet már a Duna sem lesz, vagy valami egészen más, mostani ésszel fel nem fogható... 












Réti sasok, rókák, dolmányos varjak és hollók éléskamrája volt ez a szebb napokat látott vaddisznó, körülötte mindenhol lábnyomok, tollak, és különféle ürülékek voltak. A bordáján megpihent egy vörösbegy, néha itt maradnak télen is de jellemzően a városokban, ez a szegény kis pára valószínű, az eddig enyhe tél miatt maradt kint a vadonban. Lehet a vaddisznó fogja megmenteni a téli ínségtől, neki még tavaszig elég lehet a csontokon és a bőrön maradt hús.... Kemény világ ez, mindig rácsodálkozom, az állatok túlélik minden évben azt amit mi emberek már évezredekkel ezelőtt elfelejtettünk. Ebben a világban egy ember nem bírná tovább két napnál! Egyszerűen megfagyna! Eltávolodtunk a természet törvényeitől és ez nem jó, azt hisszük mi diktálunk de nem! Ha nem hisszük menjünk ki a természetbe ilyenkor de ne turista útvonalon, hanem az úttalan erdőre, mezőre, víz mellé, ott van a jelen!




Megint egy téli és egy nyári fotó ugyanarról a helyről, az egyik tele van élettel a másik meg fagyott. Érdekes így egymás mellet látni két évszak színeit. Az ősz és a tavasz hiányzik még de ígérem lefotózom, és beillesztem majd. 



Hazafelé még megálltam két helyen, a holtágaknál és egy vízpótló csatornánál, itt is a fagy markolászott mindent, a kövekre rakódott moha, élettelen sötét szőnyegként feküdt. Bezzeg ősszel még vígan zöldellt a mederben, minden kövön! Közeleg a tavasz és megint élet járja át a vizeket, addig meg az élőlények sokasága nap,. mint nap megküzd azért, hogy ő legyen az, aki fajának újszülöttjeit a világra tudja hozni!




Hőméséklet: -15C, szélcsendes tiszta idő, telehold, vízállás: Dunaremete: 17cm, 

12 megjegyzés:

  1. Egyre jobbak és jobbak a képeid! Jó az a tél-nyár páros is.

    VálaszTörlés
  2. A vízpart adja hozzá a témákat :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Ervin!
    Gratulálok az íráshoz, nagyon szép gondolotak. A képek is gyönyörűek, főleg a bíbor színű dunai hajnal. Tudom milyen ez, én is átéltem már párszor. A hajnal még szebb, a napnyugtánál is... :o)
    Üdv

    Tom
    pecazas.blog.hu

    VálaszTörlés
  4. A hajnal mindig különleges a vízparton, ez a hajnal meg a csikorgó mínuszokban még szebbre sikerült. A elmúlás és születés ott a Duna partján érezhető, szinte tapintható ilyenkor.

    VálaszTörlés
  5. A légykötő anyagot meg otthagytad? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jött belőle haza :) Most már van vaddisznó szőröm is :-D

      Törlés
  6. Látom, hogy lesz belőled valami. :-)

    VálaszTörlés
  7. Alakul a legyezőhorgász sorsom :) ha erre gondoltál.

    VálaszTörlés
  8. Frankó!
    A Farkasok -30 felett nem ordítanak! :)
    Kajak? :-)
    A

    VálaszTörlés
  9. Ki akartam vinni :) de nem voltam biztos benne, hogy kocsival kijutok az Öreg Dunára... Szerencsém volt mert előtte pár nappal az erdészet eltolta a kb 50 cm havat.
    A hatásvadász címeket szeretem :)

    VálaszTörlés
  10. Akárhányszor benézek, máshogy néz ki a blogod. :) Ami eredetileg volt, az nekem lassan töltött be, az utána következőkön meg nem volt egyszerű kiigazodni. Ha még mindig "keresed az igazit" én erre szavaznék! Nagyon jók a képek!
    Üdv.

    VálaszTörlés
  11. Ez az igazi, a végére értem a megújulásnak :)

    VálaszTörlés

Ha van mondanivalód, írd meg.