Mese a Kis Kavicsról.

Fenn az Alpok hófödte bércein, ahol a metsző északi szél borzolja, pusztítja a csipkés gerinceket, ott kezdődik ez a történet.

Őszi Szigetköz szarvasbőgéssel és álmaim balinjával

Sötétben értem ki, nagyon sötétben, ragyogtak a csillagok, csend volt és hideg éjszaka, valahol kuvik sikoltott, egy ág reccsent, pattogott az avar, szállt a hideg pára, borzongott a testem, libabőrös lettem és akkor BÖ, BÖ, BÖ BŐŐŐ bőgött egyet a bika olyan közel, hogy a hangja rezgéseit éreztem! Megállt bennem az ütő, kitágultak az érzékeim -mi van ha többen vannak- és gyors evezőcsapásokkal a vak sötétben neki iramodtam a rengetegbe vesző folyónak, félelmetes sodrással vitt magával a víz, néhol árnyak zúgtak el mellettem, én csak lehúztam a nyakam és próbáltam az evezővel a sodrás közepén maradni. Beszakadt partok, bedőlt fák keresztezték az utam, csak az utolsó pillanatban vettem észre, nem volt második esélyem, ez volt az ára annak, hogy napfelkeltére kiérjek a nyugodt vízre, ahol nagy csukák vártak éhesen. 

Kiruccanás a patakra.

Mindig érnek meglepetések....már rég voltam a kedvenc patakomon, most jutott rá egy kis idő, hogy kimenjek. Mikor odaértem már messziről láttam sétány lett a patakpart, nyár végi kaszáláson esett át az a fele ahol én is horgászni szoktam. Micsoda kényelem! Lehetne mondani, lakkos cipőben jöhetek domizni :-) igen ám de a domolykó sem hülye, sőt már messziről röhögtek rajtam, hiába kúsztam, másztam, akkor is észrevettek! Húú de szenvedtem, ott voltak a lábam alatt de mihelyst megmozdultam, vagy odébb léptem, már csak az iszapfelhőt láttam. Mint a nagy Ho Ho Ho Horgász rajzfilmben, biztos jót derültek rajtam a halak.