Keresés a blogban

2012. máj. 4.

Májusi zsongás.

Irány az Öreg Duna, már több mint másfél hónapja voltam kint, az akkor apadó Dunán, most megint nagy víz fogadott, ami nem biztatott semmi jóval.. Kicsit később értem ki mint előző nap, elfáradtam és adtam még egy órát magamnak :-) Amikor a hajó vízen volt már erősen pirkadt, tele volt a vízfelszín szedésekkel ennek örültem, mert talán balin csapatok is követik a kishalakat. Vízre szálltam és elkezdtem horgászni, egy kis méretű felszíni wobblert úsztattam meg, aztán váltottam, aztán megint de semmi...


2012. máj. 3.

Balinokkal álmodó.

3 órakor keltem, hogy időben kint legyek virradatra, már nagyon vártam ezt az időszakot, május a felmelegedő víz, csodás színek, illatok, és a halak... 4 órakor vízen volt a hajó és elindulhattam első tavaszi balin kereső horgászatomra. Nagyon nehéz elmondani, leírni mit éreztem mikor ellöktem a hajót és csendesen surranva, szinte lopódzva beleolvadtam az ébredő természetbe. A nádirigó a kedvenc madaram, mikor gyerekkoromban gyűrűzőtáborokban sátoroztunk, élvezettel hallgattam a nyikorgó, nyekergő énekét, most elkényeztetett a hajnal, minden madár szólt, rigók, poszáták, fülemülék harsogták a közelgő napfelkeltét.


2012. ápr. 26.

Csatorna, Csuka, Horgász, Kajakkal...


Látta már az öreg fűz, jön egy ember, horgász lesz az biztos, ilyenkor nem jár erre más. MIT cipel magával? Ráteszi a vízre ügyködik, szerel, egyszer csak belehuppan és elindul felfelé a patakon. Mindig kitalálnak valamit, látott már sok mindent, hangos pöfögő gépszörnyek jöttek, emberek álltak rajtuk, rakták a szénát, bele a gép belsejébe, egész nap alkonyatig. Aztán hirtelen minden elsötétült tele lett a levegő ordító repülő masinákkal, dobáltak le valamiket, fülsiketítő robbanások, állatok ordítása, haláltusája, vérszag és lőporszag..... háború, mindez már a múlt, ma már csak a földeken jelenik meg néha, egy egy halkan duruzsoló gépszörny. Az ember most csendesen úszott a vízen, egy horgász, megint a vén a csukára fáj a foga de az öreg a múltkor megtanulta a leckét.