Keresés a blogban

2012. máj. 3.

Balinokkal álmodó.

3 órakor keltem, hogy időben kint legyek virradatra, már nagyon vártam ezt az időszakot, május a felmelegedő víz, csodás színek, illatok, és a halak... 4 órakor vízen volt a hajó és elindulhattam első tavaszi balin kereső horgászatomra. Nagyon nehéz elmondani, leírni mit éreztem mikor ellöktem a hajót és csendesen surranva, szinte lopódzva beleolvadtam az ébredő természetbe. A nádirigó a kedvenc madaram, mikor gyerekkoromban gyűrűzőtáborokban sátoroztunk, élvezettel hallgattam a nyikorgó, nyekergő énekét, most elkényeztetett a hajnal, minden madár szólt, rigók, poszáták, fülemülék harsogták a közelgő napfelkeltét.



Közel enged magához minden élőlény, néha elfelejtem, hogy horgászni jöttem, mintha természet filmet néznék annyi állattal találkoztam. Nem sok jóval kecsegtetett hogy megemelkedett a víz és zavaros volt. Balinokat vagy domolykókat nem láttam, a víz felszíne is csendes volt, először megpróbáltam az ősszel már jól bevált csukás helyeket vallatni de nem jártam sikerrel, pedig egész csali arzenált próbáltam ki. 


Elkezdtem felfelé evezni és a sodrós részeken megállva folyással szemben dobáltam egy 4 cm-es élénkzöld salmo hornet-el, mikor az egyik kanyarban már majdnem kivettem a csalit ebben a pillanatban rontott rá egy nagyobbacska balin! Hirtelen történt, meglepődtem, elkezdtem fárasztani, nagyon izgultam hogy meglegyen, meg is lett ha csak egy másodpercre is, már a kezemben volt és láttam, hogy a csali éppen csak a szája szegletébe akadt de hirtelen rándult egyet, az egyik kezemben feszült a bot a másikban pedig a kiugró balin... DE MEGVOLT és nekem ez a lényeg, a fotózást elkerülte... Megfogtam életem első kajakos balinját! 


Akkora lehetett mint az alábbi képen, ezt a halat még tavaly fogtam egy parti pergetős horgászaton:   


A nap hátralevő részében találkoztam egy vízen átkelő szarvas tehénnel, meglepett a gyorsasága, mire észbe kaptam és gépet élesítettem már majdnem átkelt a húzós vízen, pedig a parton még figyelt is engem. Láttam még pár vaddisznót is a nádban dagonyázni.



Sikerült még pár lekövetést összehoznom egy csendesebb részen, de érdemi kapás már nem volt, viszont az idő kárpótolt mindenért, szikrázó napsütés és kánikula volt már délelőtt tíz óra körül. Az egyik megállónál egy csendes sekély szakaszon csobogást locsogást hallottam, arra kormányoztam és láttam, hogy egy ívás kellős közepébe csöppentem bele, a halak kiugrottak a partot szegélyező gyékénybe, ott meg várták őket a szürke gémek, kócsagok, tiszta természetfilm a leghitelesebb forrásból, ahogy kisgyerek mondta:


A nap még magasan állt mikor elindultam a kikötőbe, megnéztem a gps-t 9 km-t eveztem hegymenetben, és ugyanennyit völgymenetben, na ez sem volt sima csorgás, készítettem egy videót a húzósabb részről. Elfáradtam rendesen de már vártam a másnapot mert elhatároztam kinézek az Öreg Dunára....



5 megjegyzés:

  1. Csak egy link ajánló: http://legyezohorgasz.hu/content/szeretem-domolykot
    Ne zavarjon a legyezés, csak eszembe jutottál, mert mondtad felétek ritka vendég a domolykó. Úgy tűnik mégse.
    Ha megvannak, akkor kérnék egy 50+ról egy szép képet.. ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, vannak domik méghozzá nagyok, csak a fenti részeken, ami tőlem 30-40 km- re van. Mivel nem átjárható az ágrendszer ezért vannak olyan szakaszok ahol nincs domolykó. Fent már fogtam én is másfél kiló körülit, de itt a lenti részen még nem találtam rájuk. Meg kell ismernem minden zugot, mert nekem nincs aki elárulja a tuti helyeket. Ami késik nem múlik, remélem hamarosan rájuk találok :-)

      Törlés
    2. Megtaláltam a domolykókat, nem 50+ de azért nagy élmény volt így is :-)

      Törlés
  2. Ahogy látom ott is meseszép, vadregényes helyek vannak. A balinok valamiért itt is szarnak ránk. :-)
    Üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elragadott a kajakos horgászat magával, ezeket a helyeket mással nem nagyon tudnám megközelíteni. Egyszer csak megtalálom a kulcsot a triumvirátushoz is :-) vagy ők találnak engem :-))

      Törlés

Ha van mondanivalód, írd meg.