Keresés a blogban

2014. okt. 7.

Kajakos horgász találkozó


Kajakos horgász találkozó volt a Mosoni Dunán, na nem egy országos, csak amolyan helyi, három elvetemült kajakos horgász :) Sali, Pisti, aki a Halászi horgász blog írója, és jómagam, végre sikerült egy közös horgászatot összehozni. Ráadásul úgy, hogy lefelé tudunk a Mosoni Dunán csorogni kb 10 km-t. (Ezúton is köszönöm Pisti édesapjának a korai kelést és fuvarozást.)
Kora reggel kinéztem az ablakon, és azt látom, hogy esik! Hogy az a.... Gyors sms Salinak - Felétek mi van, mert nálam esik! - Gyere csak, itt már elállt! Akkor indulás, lesz ami lesz, egy kis eső nem számít! A parton mindenki összerakta a hajóját, aztán indultunk a fél napos túrára. 


Még szinte fel se ébredtem Pisti már fárasztott, ráadásul ott ahonann mi már lecsorogtunk. Egy szép jászt fogott, amit sajnos közelről nem láttam, mert én csorogtam tovább, pedig idén jászt nem sokat láttam, már nem is emlékszem, hogyan néz ki ;-)


A víz nagyon tiszta volt, és sekély, gyors sodrással, nem volt egyszerű csorgás közben dobni, aztán betekrni, ezért sokszor horgonyoztunk le. Egy ilyen lehorgonyzáskor, egy befolyónál találtam meg a halakat, Pistiék már messze jártak, én meg ott maradtam és sorra fogtam a kis balinokat, meg a domolykókat, de nagy nem jött, és nagyon sok volt a rontott kapás, talán mert a sekély tiszta vízben a halak felismerték a műcsalikat. Nem is maradtam, mentem Pistiék után. Egy sekély sodrós szakaszon aztán Sali kezdett el lehorgonyozni, és pár dobás után fárasztani valami nagyot, csak azt láttam, hogy haljik a botja, aztán egyszer csak megkönnyebül... A horgonyzsinórba gabalyodott a hala.
Szép volt a víz, jó az idő, de kevés a hal... Ezért örültem nagyon, mikor egy viszonylag zavarosabb szakaszon, szintén lehorgonyozva, éreztem az elnehezülést a boton, megjött a vávra, várt nagyobb balin. Nem bíztam a véletlenre és megszákoltam.  




Nagyon szép helyeket jártunk be, de halaknak a továbbiakban se nagyon láttuk a nyomát, pedig számtalan helyen elképzeltem amint balinok, vagy más halak ugranak meg a jöttünkre....


Az út nagy részét már megtettük, egy megérdemelt pihenőre kiszálltunk, gyors reggeli, mindenki elvégezte amit el kell, aztán vissza a vízre. Lefelé már nem találtunk halat, pedig végig lelkiismeretesen dobáltunk mind a hárman. Közben azért jól telt a nap, volt időnk beszélgetni, horgászatról, vízről, halakról, meg minden másról, ami ezzel kapcsolatos.




Pisti kajakja neve szerencsét hozott odacsalogatta hozzám azt a szép balint. Ez a kajakos túra mindenképp bent lesz az idei legjobb horgász emlékeim között, jó társaság, jó idő, szép folyó, ami még halat is adott. Na meg a Halászi kiötőben halászó macskák! Felejthetetlen :-D


2 megjegyzés:

  1. Jó is volt :)
    Azóta sem volt nagyon időm hosszabb horgászatra, csak a szokásos 1 órás dobálások.
    Viszont azt már a találkozó után eldöntöttem, hogy ezt bizony jövőre meg kell ismételni Ervin.
    Azok a felső részek nekem is nagyon megtetszettek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó volt bizony, az a felső rész valami meseszép, olyan, mint egy északi gyors sodrású gázolható folyó. Jövőre folytatjuk :)

      Törlés

Ha van mondanivalód, írd meg.