Keresés a blogban

2014. okt. 12.

" Két kezes legyezés"


Nagyképű a cím, mert amit csináltam, az egy 8-9-es erősségű legyes bottal való két kezes technika próbálgatása volt. Egy Szigetközi legyes találkozón, ahol a helyi műlegyező fenomének szerveztek kétkezes legyes  tábort, bemutatót, láttam először, hogyan horgásznak ezzel a módszerrel.
Rögtön tudtam, hogy ki fogom próbálni, viszont a felszerelésem finoman szólva sem kétkezes. Ezt a botot és a hozzá tartozó orsót, még pár évvel ezelőtt vettem, akkor még fogalmam sem volt, mire is lehet használni, évekig porosodott a pincében. Aztán jött a Kétkezes Legyes Találkozó és minden megváltozott, megint egy újabb módszer amit ki kellett próbálnom! Doki ( az egyik helyi legyes guru ) azt mondta egyszer, ezzel a bottal is lehet kétkezes technikával dobni, hát én megpróbáltam, néha sikerült, de inkább többször nem. Viszont a folyó rögtön az első botladozásaimat egy kis balinnal honorálta. Ez újabb dobásokra sarkallt, és nem is hiába, mert rögtön jött a következő, szintén gyerek balin. Már, már azt hittem jól csinálom, de több dobás aztán mégse sikerült. Süllyedő WF8I  ( Intermediate) zsinór volt fenn az Okuma Sierra S8/9-es orsómon, és néha úgy éreztem, nem tudom a bottal megfelelően felkapni a vízből, persze ez lehetett azért is, mert a bot nem elég hosszú csak ( 9 láb) 2,7 m-es.







 Zsinórt cseréltem, feltettem a másik dobon lévő úszó WF8F zsinórt, ezzel már ment a dobás, úgy éreztem messzebb tudom a legyet eljuttatni. Az egyik kövezésnél az első dobásra viszonylag messzebb jutott a legyem, mire elkezdtem behúzni, irtózatos erejű húzást kaptam, a botom karikába hajlott, szó szerint füstölt a zsinór a kezemben!! A hal meg csak ment, megpróbáltam megállítani, de nem sikerült, pedig mindent csináltam, még a boton is áthurkoltam a zsinórt! Aztán egyszer csak megkönnyebbült  a bot, visszapattant  a zsinór és üresen fityegett a szerelékem... Feltekertem, megláttam, hogy a légy megvan, DE eltört a horog!! Nem tudom mi volt, fel se tudtam fogni, ott, akkor, az adrenalin egekig szökött fel bennem. Olyan érzés volt, mint amikor az alaszkai legyes videókat néztem a neten, és a lazacok fárasztása netán így végződött, ott is remegtek a főszereplők.... Mi lehetett, azt nem tudom, talán egy dunai kapitális csuka, vagy egy harcsa...vagy egy megtermett balin, a fene se tudja. 
 Lehiggadva, átnéztem a felszerelést, új legyet kötöttem, és újabb kövezés felé vettem az irányt. Ismét megpróbáltam a kétkezes dobást, sikerült jó távol dobnom. Egyre jobban ki mertem engedni a sodrással a zsinórt, már majdnem az alátét zsinór is kint volt, mert úgy gondoltam, hogy az óvatos balinok biztos meglátnak a vízben állva. Lassan húztam vissza a legyet, meg, meg állva, hagytam süllyedni. Egy ilyen megállás után, húztam bele, és megindult a bot, csúszott a zsinór a kezemben! Megint mekkora hal?! Az erős sodrás miatt nem tudtam megállapítani a hal nagyságát, csak próbáltam tartani, próbáltam, mindent jól csinálni, nehogy elvesszem ezt is! Lassan ment, idegőrlő volt, ahogy egyre közelebb jött, de még mindig nem tudtam milyen hal... Aztán, végre annyira kifáradt, hogy megmutatta magát, a idei legnagyobb balinom, 60 cm! A szákba terelés után jött a következő meglepetés, a fényképezőgépem memóriakártyáját otthon hagytam, ezért a gép belső memóriájába mentette a képeket, ami meg betelt... Gyorsan a telefonom után kutattam, és sikerült használható fotót készítenem az első igazán nagy, majdnem "kétkezes" legyes balinomról :-)


Röviden ennyi. Ez a fergeteges nap, az Öreg Dunán, felejthetetlen lett. Új módszer, új kihívás, és egy új dimenzió a vízen, vízben, mintha Alaszkában lazacra horgásznék :) Lesz folytatás, csak a vízállás engedje, meg az időjárás, meg a halak, meg minden.....

12 megjegyzés:

  1. Szép balin, és léggyel! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Én is most ismerkedek a spey cuccokkal, nem egyszerű. Sőt, bitang nehéz! :)
    Nem volt kicsit durung neked a 8-9-es kétkezes? Én #7-es bottal próbálgatom, de le fogom cserélni, mert nagyon kemény és túlzásnak tűnik a bálintokhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor az elsőt fárasztottam, ( ami elment )akkor karikába hajlott a bot, ott kevésnek éreztem az egész szerelést. A balinnal már jó volt küzdeni. A dobások meg néha jól mennek, aztán meg sehogy nem sikerül jót dobnom..... Ezt a botot csukázni vettem, de nem horgásztam vele sosem. Majd elválik mekkora halak hajlogatják ;-) Az eddigi cuccaimhoz képest egy dióverő az biztos :-D

      Törlés
  3. Emlékszem arra a botra a HorgászShow-ról amikor megvetted, az egy sima 8/9# egykezes bot, ilyen fura parafával ( a Dam csinált ilyen botokat az angol piacra, tározókon való legyezéshez) Tehát
    azért ez nem egy "rendes" kétkezes 8-as, ami ugye 10/11-# egykezesnek felelne meg. Nekem van egy 7/8-as Switch botom ami pl a Dunán egyáltalán nem kevés, pláne ha sink tip-et használok, súlyozott legyekkel. BalázsZé' (TroutHunter)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta ki se vettem a tokjából... mert nem tudtam, hogy mi a fenére használjam. Aztán Dokiékat látva leesett, hogy ezt a szettet a Dunán tudnám kipróbálni. Ez nem kétkezes bot, sőt, egy sima 8/9-es, ezzel én is tisztában vagyok, viszont a Dunán azért kétkezesként próbálgattam, több kevesebb sikerrel... Most még nem tudom, mi lesz, horgászom ezzel a szettel, mert megvan, aztán ha megy, akkor majd veszek "rendes" kétkezest...

      Törlés
    2. Tudom, Balázsnak írtam, mert Ő 8-9-es kétkezesre gondolt, és ez annyira nem durva, ez inkább egy 6-osnak felel meg, ami viszont ideális balinozós bot ;)

      Törlés
    3. Akkor ehhez a bothoz elég lenne zsinórt szereznem és tudna működni kétkezes botként?

      Törlés
    4. Attól függ hogy milyen hosszú (ha jól emlékszem 9ft ami rövid)
      igazából 9'6-11'6 között már switch-nek lehetne nevezni kétkezesnek meg 12ft tól felfele

      Törlés
    5. Jól emlékszel, ezért már gondolkodom bot vásárláson, szerencsére van kitől tanácsot kérnem :)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. A szomszéd zöldje... ;-) Én is szoktam, mikor a tiédet olvasom :)

      Törlés

Ha van mondanivalód, írd meg.