E-mail-ben kaptam egy kedves horgász ismerősömtől az alábbi szórakoztató horgász történetet. Néhány, az ő elmondása alapján említésre méltó horgászblog íróját, beleszőtte ebbe a hangulatos kis írásba. Ezúton is köszönöm ezt a figyelmességet, azt hiszem a többiek nevében is mondhatom ugyanezt.
Keresés a blogban
2013. jan. 13.
2013. jan. 8.
Legyeim
Lehet, hogy egyesek megkövezni akarnak majd a címben használt elnevezések és az általam készített kreálmányok miatt, de máshogy nehéz lenne leírnom, miket is szerettem volna kötni. Eddig még nem sikerült olyan legyeket kötnöm amiket különböző profi fotókon láttam, vagy nem volt olyan anyagom, vagy cérnám, vagy más horgot használtam..... Nem tudom mennyire szentségtörés ez, de nem tudok minden anyagot egyszerre beszerezni, viszont legyet kötni meg szeretek. Lássuk mik készültek az elmúlt napokban:
2013. jan. 6.
Árad a Duna!
A szigetközi részen impozáns árvizet eresztenek a nyakunkba szlovák szomszédaink, ilyenkor jó a régi meder, van hova engedni a felesleges vizet, ami már veszélyeztetné a bősi erőművet, mivel a szlovák tározó sokkal kisebb mintha Magyarország is megépítette volna a a dunakiliti tározót és a nagymarosi vízlépcsőt. Bár szerintem sokat vesztett az ország azzal, hogy nem építettünk gátat a Dunára, egy vízlépcsőkkel tarkított folyóra.....
142301
|
Dévény
|
Duna
|
294
|
539
|
626
|
332
|
5640
|
4,8
|
jégmentes
|
142302
|
Pozsony
|
Duna
|
361
|
566
|
658
|
297
|
//
|
4,9
|
jégmentes
|
442020
|
Rajka
|
Duna
|
23
|
61
|
119
|
96
|
1520
|
4,7
|
jégmentes
|
442021
|
Dunaremete
|
Duna
|
24
|
//
|
321
|
297
|
1340
|
4,9
|
jégmentes
|
142304
|
Bös
|
Duna
|
99
|
244
|
430
|
331
|
//
|
4,7
|
jégmentes
|
142306
|
Medve
|
Duna
|
287
|
475
|
617
|
330
|
4890
|
4,4
|
jégmentes
|
442502
|
Nagybajcs
|
Duna
|
218
|
370
|
499
|
281
|
4460
|
//
|
jégmentes
|
442521
|
Gönyü
|
Duna
|
147
|
258
|
399
|
252
|
//
|
4,7
|
jégmentes
|
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)