Teljesen tavasz van, beköszöntött, megérkezett, madárdalos, virágos, szerelmetes tavasz. A felszáradó föld illatozik ilyenkor, a tavalyi nád lassan átadja helyét a fiatal hajtásoknak. Tavasz van, mindenki ezt kiáltja erdőn, mezőn, vizeken!
A halak is érzik ezt, nem vermeltek a télen, mert nem volt tél. Most meg mintha április lenne, szerelmeskednek a nádban, ami még csak most kezd sarjadni. Mire ideér a fehérhal tilalom, a jászok, domolykók, szilvaorrúak, márnák, paducok, meg a többi népség már az ivadékait számolgatja majd. Ember tervez a természet meg másként végez.
Mindegy, én most megint legyeztem, mert jó, mert kint kell lenni ilyenkor, mert még lehet, nincs növény így könnyű a csatornákon lengetni. Még pár hónap aztán nem lehet majd, a felnövő csalán, iszalag, a kizöldülő bokrok miatt.
Napsütés, kék ég, csivitelő madarak, az egész vízpart, valami mélyen, a végtelen nyugalmat árasztja. Beszippant, magával ragad, elvarázsol, lassan lépkedek, minek sietni, hiszen mindenki, mindig siet, most nem, csak a pillanat megélésére koncentrálok, az enyém.
A horgászélmény teljes, a legyezés öröme végig fut a testen, minden fárasztáskor, ezért csinálom, megdolgozni a sikerért, érezni az izgalmat, kézbe venni a halat, aztán elengedni, így kerek a világ.
Megjött a tavasz, a hóvirág már tudja, és hirdeti, kopog a gyöngyvirágnak lehet jönni, már nem lesz tél. Talán már a zsibavirág is ébredezik, színesedik az erdő alja, szivárványt hoz, minden kis virág. Boldogság ez a magamfajtának, a élet boldogsága.
