Keresés a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rábca. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rábca. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. jan. 5.

A kicsi becsülete.


Ismét egy próbaút, néhány finomítás a horgonyzáson, a motor állásszögének változtatása és már megint hasítottuk a téli Rábca vizét. A hátsó ülődeszkát még a régi csónakomra csináltam, de erre is teljesen megfelel, sőt mivel mozgatható így több a hely amikor horgászunk.

2014. jan. 3.

Az utolsó.



Az ünnepek között nem sok időm maradt horgászatra, a szabadidőmben most más elfoglaltságot kerestem....

2013. jún. 3.

Balinos hajnal.


A hajnal a vízen ért, még a frontbetörés előtt akartam pergetni egyet. A Dunán feltornyosuló árhullám azonban jelentős fejtörésre késztetett. Aztán eszembe jutott a környékünkön folyó Rábca, ami teljesen különálló vízgyűjtővel rendelkezik. Csepergős, hideg majdnem őszi időben, kezdtem a pergetést, első dobásra egy kis balin jelezte, hogy nem üres a víz.

2013. jan. 5.

Az elfeledett víz.

22 éve nem jártam ennél a vízfolyásnál, ahova most télvíz derekán ismét elmentem. Gyerekkoromban bátyámmal nagyon sokat horgásztunk itt, az első nagyhalas élményeim is itt történtek. 70-80 cm-es csukák, komolyabb harcsák, ma már felfoghatatlan mennyiségű aranykárász, kapitális compók, gyönyörű jászok, és hatalmas domolykók éltek ebben a számomra meseszerű vízben. Fénykép akkoriban egyetlen halról sem készült, nem volt fényképezőgépünk.... 

2011. szept. 27.

A kajakos horgász.

Eljött a várva várt nap, mikor egy délután ki tudtam vinni a közeli Rábca folyóra a kajakot kipróbálni. Természetesen horgász botot is vittem magammal ha megy a kajakozás akkor megpróbálom a pecát is. Egy kis ízelítő mennyire lehet ezzel a kajakkal a vízen biztonságosan haladni: