Hideg van, didergek. Pöffent egyet a föld, fehér páragomolyagok szállnak a nádas felett, hűs szellőcske kergeti őket, meg, meg állva, incselkedve a nádassal is. Páracseppek gördülnek le egyenként a bólogató nád levelekről, mint megannyi apró gyémánt, halkan csobbanva tűnnek el a mélyben, közben zenélnek, énekelnek, szimfóniát írnak, a természet apró szimfóniáját. Őzbak riaszt - bahh, bahh, bahh -, valamit hallott, persze megint a ravasz piros bundája villant, udvari tollast szorongat, ahogy hazafelé oson a búzaföld szélén. Apró nádi poszáta tüsténkedik, néha énekel - tik,tik, tak, tak, nyikk - aztán odébb ugrik felborzolja magát, néhány harmat cseppet szór szerteszét.
