Keresés a blogban

2012. márc. 17.

Balatoni tavasz.

Jött a telefon, megyünk horgászni március 15.-én, kérdezem hova, Balatonra feederezni, lehet még korai de legalább megnézzük milyen a tó. Korai indulás következett hajnali 3 órakor, utazás, kipakolás, felszerelés, beetetés és indulhat a horgászat.

  
Nagy várakozás közben észrevétlenül teltek a percek, fényjátékban és az állatvilág hajnali mozgásában gyönyörködtünk, de halakkal nem sikerült találkozni. 



Üres móló várt bennünket, ekkor már sejtettük ez a nap nem hoz fergeteges halfogásokat, ( ha a helyi erők nem pecáznak......). Kijött egy bácsika elektromos motorral, látta, hogy nem fogtunk semmit, le se szállt a motorról már ment is hazafelé.





Szép időben, csendesen eltelt a délelőtt, és mivel mozdításunk sem volt, gyors pakolás után hazafelé vettük az irányt. Pár hét múlva mikor időm engedi újra próbálkozunk, mert balatoni dévért és keszeget fogni különleges érzés.


Egy észrevételelem van az új balatoni fogási naplóval kapcsolatban, van benne egy naptár amit először nem tudtam hova tenni de tüzetesebb keresgélés után találtam utalást arra nézve, hogy minden horgászattal töltött napot be kell karikázni. Mi jól bekarikáztuk március 15.-ét, szép idő, hideg víz és üres part, ez jellemezte ezt a kivételesen szép napot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van mondanivalód, írd meg.