Keresés a blogban

2012. máj. 4.

Májusi zsongás.

Irány az Öreg Duna, már több mint másfél hónapja voltam kint, az akkor apadó Dunán, most megint nagy víz fogadott, ami nem biztatott semmi jóval.. Kicsit később értem ki mint előző nap, elfáradtam és adtam még egy órát magamnak :-) Amikor a hajó vízen volt már erősen pirkadt, tele volt a vízfelszín szedésekkel ennek örültem, mert talán balin csapatok is követik a kishalakat. Vízre szálltam és elkezdtem horgászni, egy kis méretű felszíni wobblert úsztattam meg, aztán váltottam, aztán megint de semmi...



Elindultam ki az Öreg Dunára, az előző napi evezés még a hátamban éreztem de sebaj gondoltam majd " rágyúrunk vazze" és megszaporáztam az evezőcsapások számát. Kiérve a holtágból arcomba csapott a Duna szele, és semmihez nem fogható illata, ilyenkor kicsit minidig megilletődöm, egy ekkora vízen egyedül, az különleges érzés... Egy belső kanyar íven márciusban találtam pihenésre alkalmas kavicspadot, oda vettem az irányt és csodálatos meglepetésben volt részem, a természet megajándékozott ezernyi óriás dévér és dunai nyurga ponty ívásával! Csak úgy forrt a víz! Fröcsköltek, majdnem a kajakba ugrottak vagy kiúsztak a parti gyékényre, most több se kellet elkezdtem videózni a horgászatról meg is feledkeztem...


Talán látni a halakat a videó végén...

Nem sétagalopp így horgászni felfelé menet erős sodrásban, kellet a pihenő egyre gyakrabban. Néha megálltam és partról próbáltam meghorgászni minden mélységet de eredménytelen maradtam. Kicsi wobler, mély járatú, gumihal, twister, mindent kipróbáltam,  nem jött semmi, ilyen a szerencse, mikor időm van horgászni árad, remélem ez a nagy víz sokáig megmarad, hogy a leívó halak ivadékai meg tudjanak erősödni.  


Balinoknak nyomát sem láttam, viszont minden mennyiségben békés halakat, ugrottak, forogtak, napoztak a lagúnákban. Egy csendesebb lagúnában átúszott a kajakom alatt egy "bálna" fejétől a farkáig volt vagy "méterhúsz", valószínű egy óriás amurt láttam.

Kajak hátulról, kajak elölről, minden helyzetben és vízen élmény fotózni. 



Találtam egy hatalmas pofa lemezt, valami óriás halé lehetett de nem tudom melyik fajta, az egész egy nagy darab csontból állt. A méretek érzékeléséhez rátettem a kajakra, ahol a gumifedél 40 cm átmérőjű, hát a pofalemez sem kicsi az biztos.



Ezen a napon is kb 9 km-t eveztem hegymenetben és vissza, a két nap alatt 36 km-t mentem egy emberi erővel. A végére már nem éreztem hogy mennyire fáj mindenem, csak miután hazaértem, akkor döntött le a fáradtság. Egyre többet tudok evezni és egyre jobban, már van egy tervem a jövőre gondolva, fel akarok evezni egészen a vízlépcsőig, Ásványrárótól vízen ez kb 40 km hegymenetben.... Jó kis túra lesz, csak legyen rá időm.....

7 megjegyzés:

  1. Jó, hogy mész, jó, hogy írsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden kajakos horgászat egy nagy kaland, ezt meg kell írnom mert jó rá vissza gondolni, nézni, olvasni.....Ha meg mások írnak azt jó olvasni és vágyakozni a vízre.

      Törlés
  2. Szia, végigfutottam a blogod, gyönyörű helyeken horgászol.
    üdv: Csaba

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy műkedvelő horgász szemével, próbálom a Szigetköz legszebb arcát bemutatni, több kevesebb sikerrel.

      Törlés
  3. Üdv!
    Most akadtam rá a blogra. Tetszik. Én is a szigetközben horgászom (pergetek 101%-ban :)). Nemsokára kajakból is! Két hét múlva start! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor hozzunk össze egy közös pecát, az elérhetőségem már megvan :-)), végre nem csak én túrom egyedül kajakkal a habokat :-)
      Egyébként melyik részen horgászol?

      Törlés
  4. Írtam mailt.

    VálaszTörlés

Ha van mondanivalód, írd meg.