Zsibbasztóan fülledt májusi délután volt, két jó barát, Kajakos, meg a Cimbi baktatott együtt a csónakkikötőbe, az öreg facsónakhoz. Már egy hete eltervezték, harcsára fognak kuttyogatni. Görnyedten cipelték a cejgot, a Forelle csónakmotort, evezőt, horgászbotot, halradart, az iszapgilisztát, meg a csalihalas vödröt, nadályra nem volt pénzük. Hamar megtelt az 5 méteres ladik, tele voltak az ülődeszkák, a pallón se volt talpalatnyi hely. Végre belehuppantak a csónakba és elindulhattak a szövevényes ágrendszerbe. Megérkezéskor látták milyen nagy a víz, zavaros és uszadékkal teli volt a kikötő. Kajakos ( aki akkor még nem volt kajakos, csak csónakos ) megpróbálta elindítani a rozzant Forellét, ami köhögve, füstölve ellenkezett.
- A fene ette volna meg ezt mordályt. Dohogott, mert a Forelle úgy döntött most nem indul be ha a fene fenét eszik, akkor sem. A vízen egyre fülledtebb lett az idő, lassan csorogtak lefelé, miközben életet próbált lehelni az kivénhedt motorba. Cimbi helyet cserélt Kajakossal - mégiscsak ő ért ehhez, hisz autószerelő- leszedte a burkolatot, nézegette a motort, kicsavarta a gyertyát, megtörölte, megcsiszolta, visszarakta és ketőtt rántott a berántó zsinóron. Az öreg Forelle meg halkan, duruzsolva megindult, meglódítva a ladikot úgy, hogy Kajakos majd a vízbe esett.
- Nagyon megszívattad, azért nem indult. Mondta Cimbi, mikor már vígan szelték a holtág vizét.
Menet közben berendezték a ladikot, helyére került az ósdi halradar is, a harcsázó szerelékek készen várták, hogy csatasorba állhassanak. A menetszél hűs levegőt hajtott, némi vízpermettel vegyítve, a nap korongja is lassan behajlott a fák koronája közé, kezdett a délután elviselhető lenni és a két jó barát egyre csillogóbb szemmel kereste a harcsára utaló helyeket. Az áradó vízben nehéz volt bármi mozgást észrevenni, így mindketten a radar zöldes kijelzőjét figyelték. Cimbi talált egy megfelelőnek ítélt öblöt, ahol a víz nekifeszült a löszfalnak, és fokozatosan nyaldosta el a földet. Elérkezett hát a várva várt pillanat, bevetették az úszóval és stupekkel szerelt cejgokat, virgonc kárászok, giliszták kerültek a horgokra és Cimbi elkezdte ütni a vizet. Neki volt kuttyogatója, még a télen vette de használni, most használta először.- Glutty, glutty, glutty - szólt a hang, messzire a vízben. Többször elhibázta, mint ahányszor jól ütötte. Ez most nem számított, oly sok átbeszélt este után, végre kuttyogattak, harcsáztak a Szigetközben!
A parton néhány béka koncertbe kezdett, először halkan, tétován, aztán egyre bátrabban, kiültek a meleg kövekre és búcsúztatták a napot. Szúnyogok hada indult esti portyára, érezték messziről ma lakoma van a vízen, horgászok. Néhány hal csobbant a csendben, csak pár loccsanás, az áradó vízben. Messziről egy őzbak riasztott, talán jön még horgász a vízre.
Kajakos vette észre a finom pöccintést, ami erőtelejes húzássá változott!
- Vágj be! Kiáltotta Cimbinek. Annak meg több se kellett, bevágott, és remegve fárasztott. A hal húzott veszettül, Cimbi botja meg karikába hajlott, nem volt az harcsázó bot, csak pontyozó, a zsinór is csak negyvenes monofil, a harcsa meg mintha érezte volna, újra és újra letört, tekeredett, a csónak alá úszott...
Kajakos evezett veszettül, barátja meg egyre izzadtabban, fáradva, de továbbra is lelkesen tartotta a botot, néha próbált egy kis zsinórt beszedni, kevés sikerrel. Telt az idő, a folyó lassan ment tovább, hátán egy csónak, alatta a harcsa, kemény küzdelemben. Végre néhány buborék tört fel, aztán egyre több, néha már örvénylett a víz, ott volt a hal alattuk! Aztán meglátták a márványos testet, elterült a vízen, ott volt előttük. Kajakos elkapta a harcsa száját és a csónakba rántotta, Cimbi meg leült és csak nézte az első kuttogatott harcsáját. A két barát összenézett, Kajakos gratulált, nézték a harcsát az meg őket.
- Dobjuk vissza, megérdemli. Mondta Cimbi. A folyó népe ilyet még nem látott, aki onnan elment, vissza sose jött!
A parton egy róka sétált, szimatot fogott, de mire elkapta volna a pockot, megérezte a harcsa szagát, ez olyan szag volt, amit még nem érzett sosem, leült fülelt, szimatolt, honnan jön... Aztán meglátta a gyenge holdfényben, a csónakot és az embert! Valami visszacsússzant a vízbe, egy márványos test, még látta egy hatalmas farok csapódását, aztán eliszkolt, be a sűrűbe, mert az ember az nem oda való, nem tudta miért, de ez a törvény.
- A fene ette volna meg ezt mordályt. Dohogott, mert a Forelle úgy döntött most nem indul be ha a fene fenét eszik, akkor sem. A vízen egyre fülledtebb lett az idő, lassan csorogtak lefelé, miközben életet próbált lehelni az kivénhedt motorba. Cimbi helyet cserélt Kajakossal - mégiscsak ő ért ehhez, hisz autószerelő- leszedte a burkolatot, nézegette a motort, kicsavarta a gyertyát, megtörölte, megcsiszolta, visszarakta és ketőtt rántott a berántó zsinóron. Az öreg Forelle meg halkan, duruzsolva megindult, meglódítva a ladikot úgy, hogy Kajakos majd a vízbe esett.
- Nagyon megszívattad, azért nem indult. Mondta Cimbi, mikor már vígan szelték a holtág vizét.
Menet közben berendezték a ladikot, helyére került az ósdi halradar is, a harcsázó szerelékek készen várták, hogy csatasorba állhassanak. A menetszél hűs levegőt hajtott, némi vízpermettel vegyítve, a nap korongja is lassan behajlott a fák koronája közé, kezdett a délután elviselhető lenni és a két jó barát egyre csillogóbb szemmel kereste a harcsára utaló helyeket. Az áradó vízben nehéz volt bármi mozgást észrevenni, így mindketten a radar zöldes kijelzőjét figyelték. Cimbi talált egy megfelelőnek ítélt öblöt, ahol a víz nekifeszült a löszfalnak, és fokozatosan nyaldosta el a földet. Elérkezett hát a várva várt pillanat, bevetették az úszóval és stupekkel szerelt cejgokat, virgonc kárászok, giliszták kerültek a horgokra és Cimbi elkezdte ütni a vizet. Neki volt kuttyogatója, még a télen vette de használni, most használta először.- Glutty, glutty, glutty - szólt a hang, messzire a vízben. Többször elhibázta, mint ahányszor jól ütötte. Ez most nem számított, oly sok átbeszélt este után, végre kuttyogattak, harcsáztak a Szigetközben!
A parton néhány béka koncertbe kezdett, először halkan, tétován, aztán egyre bátrabban, kiültek a meleg kövekre és búcsúztatták a napot. Szúnyogok hada indult esti portyára, érezték messziről ma lakoma van a vízen, horgászok. Néhány hal csobbant a csendben, csak pár loccsanás, az áradó vízben. Messziről egy őzbak riasztott, talán jön még horgász a vízre.
Kajakos vette észre a finom pöccintést, ami erőtelejes húzássá változott!
- Vágj be! Kiáltotta Cimbinek. Annak meg több se kellett, bevágott, és remegve fárasztott. A hal húzott veszettül, Cimbi botja meg karikába hajlott, nem volt az harcsázó bot, csak pontyozó, a zsinór is csak negyvenes monofil, a harcsa meg mintha érezte volna, újra és újra letört, tekeredett, a csónak alá úszott...
Kajakos evezett veszettül, barátja meg egyre izzadtabban, fáradva, de továbbra is lelkesen tartotta a botot, néha próbált egy kis zsinórt beszedni, kevés sikerrel. Telt az idő, a folyó lassan ment tovább, hátán egy csónak, alatta a harcsa, kemény küzdelemben. Végre néhány buborék tört fel, aztán egyre több, néha már örvénylett a víz, ott volt a hal alattuk! Aztán meglátták a márványos testet, elterült a vízen, ott volt előttük. Kajakos elkapta a harcsa száját és a csónakba rántotta, Cimbi meg leült és csak nézte az első kuttogatott harcsáját. A két barát összenézett, Kajakos gratulált, nézték a harcsát az meg őket.
- Dobjuk vissza, megérdemli. Mondta Cimbi. A folyó népe ilyet még nem látott, aki onnan elment, vissza sose jött!
A parton egy róka sétált, szimatot fogott, de mire elkapta volna a pockot, megérezte a harcsa szagát, ez olyan szag volt, amit még nem érzett sosem, leült fülelt, szimatolt, honnan jön... Aztán meglátta a gyenge holdfényben, a csónakot és az embert! Valami visszacsússzant a vízbe, egy márványos test, még látta egy hatalmas farok csapódását, aztán eliszkolt, be a sűrűbe, mert az ember az nem oda való, nem tudta miért, de ez a törvény.
Ehe, sok Pista bácsit olvas kend, de ez csak a hasznára válik. Forelle, még ilyen márkát sem hallottam, de hát nagy a világ, az én agyam meg kicsi. Mindenesetre ez is csak annyit mutat, egy ilyen élményt nem az okoz vagy ront el, hogy hájtek cuccot, vagy ósdiságot használunk, hanem ki, hogyan, mire. Élvezhető jelenet, átéltem, piros pont, hozd az ellenőrzőt! :D
VálaszTörlésqvik!
VálaszTörlésEegen, Pista bácsi művein nőttem fel ;-)
Forelle egy NDK csónakmotor, Simson alkatrészekből :) fél óra szerelés, tíz perc menet.... de sok élményt adott, annak idején, többek közt ezt a harcsás kalandot is, amit már évekkel ezelőtt le akartam írni, de valahogy mindig félbemaradt. Most befejeztem. Tanár Úr kérem, köszönöm a piros pontot :-)