Keresés a blogban

2014. okt. 18.

Levél az Öreg Dunáról




Kedves Emil, és István! 

 Mire levelem megérkezik hozzátok a színei már biztos megfakulnak. A tőletek tanultakkal nekiindultam az ismeretlennek, járom az utam, az új utam. Bízom benne, hogy lesz még alkalom együtt horgászni, addig is leírom nektek az egyik emlékezetes kalandomat.
Az őszi folyón játszódott ez a történet, amikor az északról érkező jeges szél korbácsolta a folyó hátát, éles eső csapkodta a hullámait. A lehulló színes levelek, mint kicsiny hajók, némán úsztak a vízen, vitték a nyár emlékeit. A sziszegő szél már a telet suttogta. Nem éppen ideális idő egy legyezős horgászatra, de engem nem puha fából faragtak, a vízparton állva éreztem az arcomba csorgó esővizet, a szél bele, belekapott a kabátomba, a nedvesség szép lassan beszivárgott mindenhova. Ebben az ítéletidőben, az esélytelenség még erősebben hajtott, hogy dobjak újra, és újra! A folyó némán, csak néha, néha loccsanva, ment tovább, ezer meg ezer vízcsepp tolongott a lábam körül, siettek mind - messze még a tenger - egymáshoz csapódva. Az eső hangja, a szél sípolása és a folyó locsogása különös szimfóniát játszott, én pedig ebben az euforikus hangulatban centiről, centire pásztáztam a vizet, kerestem a halat.








Egyszer Leventétől kaptam pár darab általa kötött balinos legyet, sokáig nem mertem használni őket. Most viszont eljött az ideje, és felkötöttem az egyiket. A dobás tudományát már átadtátok nekem, ezt a tudást használva, most már úgy éreztem felköthetem, az általam nagyra becsült legyeket. Az egyik behúzásnál rárabolt egy balin, először elvétette, de ez nem szegte kedvét, rárontott megint, én pedig éreztem az akadást! Megint egy lépés a horgászat műlegyező lépcsőfokain, a második balin már nem lehet véletlen!




Izmos, erős dunai balin, nem volt egyszerű kifárasztani. Remegés fogott el, térdeltem a vízben, az eső mosta az arcomat, ott a parton csak én voltam, meg a balin, és a folyóban a milliárd vízcsepp! Egy kavicsos tisztább részre fektettem, aztán farkasszemet néztünk, a dunai rabló, és a horgász. Most becsaptam, de ki tudja mennyit tanult belőle, mert tanult az biztos, a sportszerűség meg úgy kívánta, hogy minél előbb elváljunk egymástól. Komótosan úszott el pár métert, hogy aztán egy hirtelen farokcsapással eltűnjön. Örültem, boldog voltam, belül újongtam, átéltem megint, felnéztem az égre, és akkor ott úgy éreztem, megtaláltam az ösvényt, amin végig kell majd mennem. 
 Ez az én kis történetem, remélem jó szívvel olvassátok majd. Míg újra nem találkozunk, addig is lélekben ott vagytok velem az Öreg Duna kavicsos partján, barangolásaim közben.


U.i.
 Köszönöm nektek István és Emil a dobás tudományát, Balázsnak a légykötés megmutatását, azt, hogy hitt bennem, Leventének, hogy bátorított és legyeket küldött, Tamásnak aki zsinórt vett és tanácsokat adott, és mindenkinek  aki egy kicsit is hozzáadott a tudásából, tapasztalatából, hogy legyező horgász váljon belőlem!

4 megjegyzés:

  1. Baromi jó képek!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy használhatóakat küldtem!
    Melyikkel fogtad? Adhatnál valami tanácsot, mert itt nem megy nagyon a balinozás.:))))

    VálaszTörlés
  3. Narancssárga test, nyúlszőr, meg pávatoll, ha jól emlékszem, és lassan süllyedő, nagyon jól mozog, szakaszosan húzom be, aztán hagyom süllyedni, nekem így ment :)

    VálaszTörlés

Ha van mondanivalód, írd meg.