A bejegyzés címe megtévesztő, mivel a recsegésig nem jutottam el, de ki lett próbálva az új nád spicc hajlítási szöge. Az első tonkin horgászbotom kapott egy finomabb és rövidebb spiccet.
Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy a pergető botomhoz építek egy domolykós spiccet, ami könnyebb, kisebb, és vékonyabb is, mint az erdeti. A gondolatot tett követte. Tavasszal részt vettem egy jó hangulatú nádbot építő találkozón, ahol lelkes érdeklődő horgász barátoknak mutattuk be a nádbot építés rejtelmeit. Itt raktam össze az otthon előkészített nád szegmenseket a vékonyabb spicchez.
A végeredmény pazar lett, a spiccel igazi domis botot kaptam, amit sikerült is kipróbálni, néhány nagyobb domolykóval. Aztán jött a meglepetés. Az egyik domolykó kiemelése, fotózása és visszaengedése után láttam, hogy két nagy csuka megjelent a színtéren. Így utólag gondolom, hogy a domival elkövetett nagy ricsaj miatt úsztak oda.
Mivel a vastagabb spicc nem volt nálam, ezért a kicsivel próbálkoztam. Tettem fel egy zöld gumihalat és a csukák felé dobtam. Először nem kellet nekik a gumi, elúsztak, aztán már nem is láttam őket. Ahol sejtettem még hol lehetnek, utánuk dobtam jó messzire, a behúzás közben elnehezedés, mintha rönkbe akadtam volna, aztán megindulás, végül nagy csinnadratta! Volt fék nyikorgás, bot karikába hajlás, többszöri kirohanás, de azért csak sikerült egy közös fotó :) A kis spicc állta a próbát, nem recsegett! Megérte a sok belefektetett munka.
Kedvenc csatornám partján, ennyi élmény után, egy kis pihenőt tartottam. Napsütés, szalonna sütés, madárdal, szép halak az épített nád botommal, mi kell még a boldogsághoz :)
Csak egy szó:
VálaszTörlésPAZAR!!
Csaba, köszi. Nagyon jó nádbot bot lett, élmény vele horgászni :)
Törlés