Keresés a blogban

2019. aug. 14.

Ropog az avar, zizzen a haraszt



Ropog az avar a lábam alatt, zizzen a csontszáraz haraszt, mikor elmegyek mellette, cserkészem, a mohos hátú domolykókat. Egy tövisszúró gébics csetteg mellettem, az egyik kiszáradt fa tele van feltűzött szöcskével, ez az éléskamrája, ezért zsörtölődik, hogy mielőbb távozzak onnan. Két holló károg nagy izgalommal felettem, össze-össze gabalyodnak, mint férj-feleség, egymást cibálják. A gát tetején egy kölyök róka billeg, lógó nyelvel megy inni, de megérez és egy pillanat alatt beinal a fenyvesbe. 


Megizzaszt a verőfényes kánikula, érzem ahogy a hátamon gurguláznak lefelé az izzadság gyöngyök, csiklandozva, egyre lejjebb. A vízpartra érve, koncentrálok minden idegszálammal a dobásra, az egyetlen dobásra, nincs több lehetőség, egy oktalan hiba és a gyönyörű domoly' már menekül is felfelé. Elárasztanak az emlékek, velem van a kis legyező botom, most lesz az igazi főpróba. A lelkemben még karácsony van, pattog a tűz, fellobban egy, egy, mogyoró illatú bambusz forgács. Jóleső meleg van a pincében, kint nagy pelyhekben szállingózik a hó, közben gyalulom a bambuszt, a hátamon legurul egy izzadság gyöngy. Aztán a következő pillanatban, már a karácsonyfa mellet állok, az elkészült botommal, örömteljes mosollyal, mint egy kisgyerek, az ajándékával. A nap acél penge sugarai visszazökkentenek a domolykók közé. Nálam a kis bot, a vízben a hal, nyerő legyek a dobozban, selyemzsinór az orsón. - MOST VAN ITT AZ ÉN IDŐM!-


A kezdés parádés, jó étvággyal vágnak rá a légyre, karikába hajtják a kis botomat, de állja a kirohanásokat. Az összhang eltalált, bírja a szett, pedig nem az apraja eszi a legyet. Mennyit álmodoztam egy ilyen napról, hogy majd jól "belövöm" a botot, mint egy új puskát. Sikerült, azt hiszem eggyé váltunk, a bot és a horgász.





Nehéz szavakba önteni mindazt, amit a vízben láttam, márna aggastyánok között, domolykó matuzsálemek kergették a táplálékot a legnagyobb egyetértésben, nem először látom, de mindig kiráz a jóleső hideg, hogy ilyen kis vízben zavartalanul korzóznak ekkora halak. A természet csodálatos.




Megnyugodtam, nem csak egy fatuskót csináltam, nem egy használhatatlan légycsapót, hanem egy fegyvert, egy igazi domolykó fegyvert. Most, hogy így "belőttem" jöhetnek az együtt töltött pecatúrák, az ismerkedés még nem ért véget. Bizsergető érzés lesz újra a kezembe fogni, ismét halat fárasztani, talán még nagyobbat, mint az első túránkon. 



4 megjegyzés:

Ha van mondanivalód, írd meg.