Keresés a blogban

2012. dec. 1.

Kis csuka, kis balin, meg egy kis domolykó.


Végérvényesen beköszöntött a tél, álmosan, fázva indultam a patak partra megnézni mi történt ősz óta, kedvenc vízfolyásommal. Meglepődve láttam odaérkezésemkor, hogy a Vízügy asztal simaságúra borotválta az egyik partot, ez még jól is jöhet, majd tavasszal nem kell a zörgő nádban rendet vágnom, halkan meg tudom közelíteni a domolykókat. Most csukát akartam fogni, legalább egy kis csukát, ebben az évben még nem fogtam, igaz nem is horgásztam rájuk, annyi meg azért nincsen, hogy csak úgy beessenek mikor domolykóra, vagy balinra pergetek. A nádvágó gép a patakba is rakott rendesen, ezért minden második dobásom elakadt, de mivel most volt időm ezért nyugodtan visszaszereztem a wobblert. Már, már elmerengve dobáltam, pár km-t gyalogolva, mikor elnehezedett a botom, azt hittem elakadtam, de rúgott, úgyhogy felocsúdva fárasztani kezdtem, már láttam, hogy egy csuka van a horgon. Nem sokáig, pár tekerés után leakadt, viszont erre már én is felébredtem és elkezdtem jobban odafigyelni.

2012. nov. 29.

Hulló falevél, domolykók , álom és valóság. Videó.

Már majdnem elfelejtettem, egy kora őszi patakos pecáról készült videómat, most megosztom veletek. Még az MHM. magazinban megjelent írásomhoz készítettem. Kint a patakon most tombol a szél, esik az eső, jó visszanézni az őszi domolykós videókat. Az alábbi linkre kattintva eléritek a videót a youtube csatornámon:



2012. nov. 18.

Menyhalas videó.

Az egyik megfogott menyhalról készült videó is, van olyan ronda, hogy érdemes megnézni: