Tél Anyó Fagyos Arca.

Tél Anyó megrázta "dunnáját" és a tájat fehér zúzmara lepte el, hajnali indulásomkor mínusz 6 fok volt. Ennek már a fele sem tréfa! Ilyen hideg időben kint lenni a vízen egyedül az őrültnek való feladat... de én egy kicsit az vagyok, mert nem az átlagos horgászatot kedvelem, még ha nem is fogok halat az, hogy kint lehetek a természetben olyan közegben ahol más dimenzióba kerülök megéri "haltalanul" is. Csendes már a víz a halak elmentek.... szinte szentségtörésnek éreztem ahogy a hajóm nekiindult a mélységesen nyugodt vízen és evezőmmel megtörtem a rideg csendet. 

Volt egy tervem merre vegyem az irányt, egy kis csatorna torkollik be egy szélesebb vízre, úgy gondoltam ezen a nyugodt nagy vízen találok néhány csukát.... de addig el kellett jutni.Útközben néhány méterre tőlem ezen a keskeny csatornán egy megtermett szarvasbika gázolt át, úgy meglepődtem, hogy fotózni elfelejtettem.

A víz egy kicsit kiszélesedett de itt még nem tudtam horgászni mert a mélysége alig fél méter, a halak innen már elvonultak a mélyebb részekre. Ahogy világosodott egyre hidegebb lett, az evezőmre (mikor pihent) ráfagyott a víz. Még odébb volt a nyílt víz amit el akartam érni, ekkor puskalövés dörrent mögöttem, lehet, hogy a bika volt az áldozat akivel összefutottam.  

Nyáron jó kis víz lehet ez, a csukák szerethetnek itt.

Eveztem tovább már el akartam érni minél előbb a nyílt vizet, de ez nem volt egyszerű, a csatornán időközben egy bedőlt fa keresztezte az utamat majd a hódok által összegyűjtött fákkal gyűlt meg a bajom, és végül a kijáratnál megállított egy a vízben keresztbe fekvő FATÖRZS! Azt a mindenségit neki! Idáig elevickéltem és most a célegyenesben kénytelen voltam visszafordulni, ha nyár lenne akkor simán odébb tolom valahogy, még ha borul is nem számít, de ilyenkor télen a nádasban a vadon közepén felborulni BRRR!

A horgászatomnak a fatörzs megálljt parancsolt, visszaindultam a csatornán keresztül hátha találok megfelelő helyet egy kis pergetésre. Visszafelé lefotóztam a bedőlt fát... a tavaszi árvízkor itt nem fogok bejönni az biztos.

Mire visszaértem a kiszélesedő részre a nap is előbújt, kikötöttem, megreggeliztem és gondolkodtam, hogyan tovább. Ahol a hajót a vízre tettem ott volt egy zárás, ami előtt mélyebb a víz, elhatároztam ott megpróbálom hátha a kishalak oda húzódtak és utánuk 

ment talán egy két ragadozó is.

A visszaúton megpróbáltam videóra venni a csatornát, kicsit ferdére sikerült de talán érezhető a hely szelleme.

Ahogy a nap feljött a hideg egyre keményebben ostorozta gyarló testemet, de némi evezés árán a fűtés megoldódott. A fonott zsinór ilyenkor már nem a legjobb választás felhordta a vizet a gyűrűkre és ott szépen megfagyott.

A nap hátralévő részében az idő megenyhült, az ég kitisztult, és sajnos a tapasztalat azt súgta halat már nem fogok, mert napsütésben tiszta égboltnál sosem sikerült a csukákat kapásra bírni....pedig a víz jól nézett ki.

Halakat nem találtam ezért ismét csináltam egy kajakos videót:

Feljebb eveztem még hátha a napsütés ellenére kapásra bírok egy megtermett csukát de minden próbálkozásom eredménytelennek bizonyult, élveztem hát az egyre melegebb napot, a ősz talán utolsó erőfeszítéseit...

A végére nem akartam betenni ezt a két képet de el kell mondanom a véleményemet....Egy egész napos kirándulás a vízen a civilizációtól távol kikapcsol és feltölt a hétköznapokra. DE amikor ilyet látok a torkom összeszorul a kezem meg ökölbe! MIÉRT, MIÉRT, MIÉRT mérgezzük saját lakóhelyünket, igen saját lakóhelyünket mert ez a kicsi földgolyó mindenhol a miénk. Egyetlen állat sem piszkít a saját odújába, de az ember igen, sokan vagyunk túl sokan, hogy mindenki magáénak érezze a Földet. Egy szemetes és piszkos horgászhely láttán mindig elkeseredek, micsoda meló kicipelni a teli etetőanyagot, sört, konzervet, akkor miért nem lehet egy zacskóba hazavinni a szemetet? Ezt soha nem fogom megérteni.....