Őszi Szigetköz szarvasbőgéssel és álmaim balinjával

Sötétben értem ki, nagyon sötétben, ragyogtak a csillagok, csend volt és hideg éjszaka, valahol kuvik sikoltott, egy ág reccsent, pattogott az avar, szállt a hideg pára, borzongott a testem, libabőrös lettem és akkor BÖ, BÖ, BÖ BŐŐŐ bőgött egyet a bika olyan közel, hogy a hangja rezgéseit éreztem! Megállt bennem az ütő, kitágultak az érzékeim -mi van ha többen vannak- és gyors evezőcsapásokkal a vak sötétben neki iramodtam a rengetegbe vesző folyónak, félelmetes sodrással vitt magával a víz, néhol árnyak zúgtak el mellettem, én csak lehúztam a nyakam és próbáltam az evezővel a sodrás közepén maradni. Beszakadt partok, bedőlt fák keresztezték az utam, csak az utolsó pillanatban vettem észre, nem volt második esélyem, ez volt az ára annak, hogy napfelkeltére kiérjek a nyugodt vízre, ahol nagy csukák vártak éhesen. 

A szarvasbőgés nem csitult mikor kiértem az erős sodrós vízről egy nagyobb csendesebb ágra, mindenhol bőgtek, verekedtek, agancsok csattogása hallatszott, bokrok, fák recsegtek, ropogtak a bikák agancsaitól! Éreztem az orrfacsaró bika szagot, félelmetes érzés volt, eszembe jutott akkor egy gyerekkori élményem, mikor a Hanyba jártunk minden ősszel biciklivel szarvas bőgést hallgatni, én egyszer egy mogyoróbokorban húztam meg magam és közelről figyeltem két termetes bika harcát, agancsaik összecsapását. Egyszer csak a nagyobbik bika elindult felém és a mogyoróbokor ágain kezdte tisztogatni az agancsait, megfagyott bennem minden, mozdulni, nyelni, levegőt venni sem mertem. Mikor elmentek én árkon, bokron keresztül száguldottam haza, tök sötétben az orosz biciklimmel..... Egy életre megjegyeztem az felbőszült szarvasbika szagát!

Mikor világosodni kezdett elkezdetem a pecát, ultra light botot hoztam, viszont fonott zsinórral és volfram előkével a csukákra számítva. Egész jó távolságokra tudtam az 5 centis salmo minow wobbleremet eldobni. Csendes, nyugodt vizet kerestem, hínaras részekkel, itt próbálkoztam minden mélységben hátha egy termetes krokodil megfogja a csalimat. Kroki nem jött, viszont egy kölyök balin leverte a salmo csuka imitáló wobblert, biztos úgy gondolta ő az erősebb de nem ő volt.... 

A lassan felkelő nap elűzte a szarvasokat az erdő sűrűjébe, én pedig a leszálló hideg pára miatt elkezdtem fázni mint a vadász kutya! Ilyenkor mindig evezéssel melegítem fel "kornyadt" testemet, nekiindultam hát, mert ha csuka nincs a környéken akkor balinra  kell vadásznom! Maradt a salmo minow mert süllyedő és kb 1 méterre megy le, mivel rablást, fordulást nem láttam - a víz is áradt ezért egy kicsit zavaros volt - úgy gondoltam vízközt lehet a legnagyobb esélyem balinnal találkozni.

Egy befolyóhoz értem ahol a víz erősen felgyorsul, még a befolyó felett elkezdtem dobálni a nyugodtabb részt hátha lapul ott valami lustább ragadozó....a harmadik dobáshoz értem  mikor elnehezült a 8g-os bot és karikába hajlott, megnyikkant az orsó fékje és elem erővel elindult valami a sodrás felé, hajóstul, mindenestül vitt, én meg csak fogtam a botomat és azt gondoltam megfogtam életem halát!!! Csak el ne menjen mielőtt meglátom! DE NEM LÁTTAM MEG!! Még sokáig csak azt éreztem hogy húz lefelé! Talán 4-5 percig fáraszthattam mire megláttam nagy fehér testét a számomra KAPITÁLIS BALINNAK! Életem legnagyobb pergetett hala! Boldog voltam mint egy kisgyerek, remegő kezekkel fogtam, azt sem tudtam, hogy fotózzam, videózzam ezt a csodaszép halat, nem is tudtam igazán jó képet készíteni de hát ez a Murphy törvénye...... Azért a képek magukért beszélnek a kajakom szélessége 67 cm, lelógott róla a halam.... a súlya 4 kg!!

Ezután az adrenalingőzös akció után kifáradva, éhesen, szomjasan és megizzadva kikötöttem az egyetlen helyen ahol ilyen nagy víznél ki lehetett és megreggelizve, megnyugodva a továbbiakról gondolkodtam. Először is ruházatom már soknak bizonyult, neoprén melles csizmám és mentőmellényem is a kajakba lett száműzve. Nekibuzdulva a sikeremnek tovább vallattam az ágak összefolyóit, nem is eredménytelenül....

Tavaly ősszel jártam itt utoljára a Sokszarvú Szörny birodalmában, Nem változott semmit most is őrzi a bejáratot de engem már beengedett, valamit megmutatott a vizek mélységeiből, én meg alázatosan tanulom minden alkalommal, amit ez a vidék, a vizek, a táj és az állatok mondanak....

Először megijedtem, aztán láttam, hogy üres ez a jól megtermett kaptár, ilyet még nem láttam - nem is nagyon szeretnék többet - a finom lép valakinek megtetszett és elcsente a darazsaktól de valószínű, hogy a seggébe martak, mert félig elfogyasztva otthagyta a parton, én meg lefotóztam.

Rengeteg a hód, lépten-nyomon találkozni lehet velük, meg az általuk kivágásra ítélt és megjelölt fákkal, ez a nyárfa akkora, hogy két ember átölelve nem érné át, csak idő kérdése mikor dől ki. Szorgos fogak munkálkodnak a fa halálán....

Én meg szorgosan dobáltam az összefolyóknál, és nem hiába mert kis katicás körforgómra jött egy helyesebb domolykó pajtás akivel még elszórakoztam egy kicsit. Ennyi halat álmodni sem mertem még hajnalban, mikor elindultam, igaz a csukák valamiért elkerülték az előkés cájgomat de nem így a többi hal!

Magasan tűzött már a nap, meleg volt, ezért elindultam hazafelé de itt is Murphy kicseszett velem mert a sötétben nem jegyeztem meg melyik ágban csúsztam le ezért egy rosszat választottam, meg is érdemlem, hogy kétszer annyi evezés árán - eszeveszett sodrás ellenében - sikerült kievickélnem a kiinduló ágrészre. Most láttam igazán mit is jelent a viszonylag keskeny kajak ( 67cm ) mert egy szélesebbel esélyem sem lett volna visszaevezni, ilyen sodrásban meg nem lehet megállni pihenni, mert nekicsap a partnak és annak egyenes következménye a borulás ..... 

Végezetül ismét egy videó a napról összefoglalva az átélt izgalmakat:

Vízállás: Dunaremete: 69cm, hőmérséklet: 27C, frontmentes, szélcsendes tiszta idő.