Kajakos Portya a Rábcán

Köd előttem, köd utánam

Az ősz leplezetlenül beköszöntött, a legjobb formáját mutatja, köd, szemerkélő eső hideg párás levegő. Ebben az idillinek nem nevezhető hajnalban indultam útnak a közeli Rábca csatornára egy rövid kiruccanásra. Mire minden rákerült a hajóra és én is beöltöztem a túlélő szerelésembe, a köd búcsút intett, eljött hát az indulás pillanata.

Egy kis befolyóba raktam le a hajót remélve, hogy ki tudok evickélni a nagyobb vízre, látható, hogy megfordulni nem lehet benne.  

   

 A pocsolyás kajak portréja

Kiértem a folyóra hatalmas küzdés árán, megvolt a bemelegítő, de a réteges ruházat és a lélegző alsóruha segített. Elindultam folyásnak felfele, evezés közben azon járt az agyam meddig evezzek a csatornán, van egy befolyó 2 km-re, addig mindenképp fel akartam evezni.

Megint hattyúkat kellet kerülgetnem, mivel keskeny a csatorna ezért őméltóságuknak nem akaródzott előlem elmenni, így hát versenyeztünk pár száz métert, míg megunták és odébb repültek.

Először eveztem ilyen sokat folyással szemben téli ruházatban, a hajó nagyon gyors és könnyen siklik, nem okozott különösebb problémát az öltözetem, a későbbi hidegebb napokra is jó lesz .

Közben kivilágosodott és végre elkezdtem horgászni hiszen ezért jöttem! Ígéretes volt a víz, kitartás kell ehhez a sporthoz, mert van olyan széria mikor hiába minden nem jön a hal.

A lassú csorgás közben beleakadtam egy elkóborolt körforgóba, hiába ezt a parti pecás kénytelen elengedni, de nekem könnyen kínálta magát, megmentettem hátha szeretik a csukák.

Az idő egyre mostohább lett az eső szemerkélt már minden vizes volt a hajón, de a lelkesedés még tartott bennem, a ruha meg a vizet tartotta kint.  

Találtam egy hódok által teljesen elrágott fa tuskót, nem semmi mit csinálnak a fogaikkal, az idő is nekik dolgozik. 

Lassan elértem a hidat alatta szálltam a vízre a befolyónál, a testem már elgémberedett ezért úgy döntöttem ha odaérek kiszállok egy kis nyújtózásra, meg a lelkesedés is kezdett alábbhagyni mert a csukák elmentek délre napozni, míg én itt kergetem őket a hideg esőben...

Megérkeztem, kiszálltam a hajóból, reggeliztem és készítettem pár képet erről a csodálatos horgász társról, nem bírok betelni vele, más dimenziókba mehet vele az ember. 

Kaja után úgy  gondoltam elindulok lefelé hátha több szerencsével járok és a csalimat megtalálja    

egy falánk csuka, de csukát nem csak valami állat barlangját találtam, lehet hódvár vagy mi?

A híd a másik oldalról, még csorogtam egy negyed órát aztán elszántam magam a visszaútra, az eső most már egész jól eláztatott minden a hajóban.

Még készítettem egy videót a tájról ha már hal fárasztást nem tudtam felvenni.

Felpakoltam a hajót hazavittem és mivel még volt pár világos óra sötétedésig  kimentem a közeli bányatóra. A szél feltámadt az eső meg rázendített de ez kell a pergető horgásznak!

A tó vize nagyon tiszta és átlátszó volt, ez nem sok hallal kecsegtet pedig már nagyon hiányzott 

a műcsalit támadó csuka, és az érzés mikor meghajlik a bot és elkezdődik a fárasztás...

Egy portré a botomról a nádfal előtt, épp azon agyaltam milyen csalit csatoljak fel....

A megoldás a jól bevált majdnem mindig csukát hozó Salmo csuka mintájú wobler lett, szép lassan pödörtem kifelé mikor a bokor alól láttam, hogy egy csukesz rámozdult de nem kapta el, ekkor megállítottam és enyhén meghúztam, a csukának ennyi elég volt és rárobbant a csalimra. Végre egy kis csuka, az ínséges idők után.

Kis csuka megeszi a még kisebb csukát?

Közben besötétedett, már nem sokat láttam, mikor az utamba került ez a hatalmas nem tudom milyen gomba, egy fotót megér a blogba gondoltam magamban.  

És íme a nap hőse levél ágyon megfáradva az eredményes úszkálás után.