Keresés a blogban

2014. jan. 5.

A kicsi becsülete.


Ismét egy próbaút, néhány finomítás a horgonyzáson, a motor állásszögének változtatása és már megint hasítottuk a téli Rábca vizét. A hátsó ülődeszkát még a régi csónakomra csináltam, de erre is teljesen megfelel, sőt mivel mozgatható így több a hely amikor horgászunk.
A csónak most már be van járatódva, összeszoktak a motorral, meg velem. Kompakt egy pergető szett az biztos, tetőcsomagtartón szállítva, messze vidékeket is be tudok majd járni vele. A csónak súlya papír szerint 30 kg, egy picit több mint a kajakom, de egy jól irányzott műfogással simán feldobom az autó tetejére. A vízparti fel és leszerelés 15-15 percet vesz igénybe, ami szerintem még csökkenthető 10 percre, ezzel ki is elégíti a mai rohanó urbánus horgász vágyait... Sodrással szemben kettőnket a GPS szerint 5-7 km/h sebességgel vitt a vízen, ami nem rossz ha hozzáadjuk a folyó ellenáramlati sebességét. Ennyi száraz és semmitmondó számolás és műszaki okoskodás után, már csak az van hátra, hogy mit fogtunk a második próbaúton....



Azt nem mondhatom, hogy semmit, de azt sem, hogy nagyon befogtunk, ugyanis egy árvácska kis csuka kívánta meg az órákon át áztatott gumihalamat. Volt még pár érzésem, szerinti csuka rávágás, de lehet, hogy csak a köd misztikuma miatt éreztem kapásokat, amik így utólag lehettek víz alatti hínár maradványok, vagy belógó nádszálak is. Mindenesetre kicsi, vagy inkább ÓRIÁSI :) túlzással elmondható, hogy az új hajó minden bevetéskor eredményes horgászatot hoz össze :))


2 megjegyzés:

  1. Hát nem nagy az tuti, és hát a motor sem bejáratósnak látszik. :) De gondolom kis folyókra, csendes vizekre ideális 1-2 főnek, pl. ha viszed az utódot. Szép lehetet abban a ködben a vizen. Tegnap játam a tiszánál (sajna meló, semmi peca), a túlpartot már nem láttam. Ott ködben azért izgi, főleg áradáskor, kipróbáltam igaz, nem gumicsónakkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi a ho nem nagy..!! Stabil, gyors, kompakt, egy szuper pergető csónak ;) A motor meg.... a látszat csal, még a gyári zsírzás látszik rajta..a műanyag burkolat meg, az nem számít, hogy napszítta :)) Amúgy simán viszi a Mosoni Dunán felfelé. A Nagy Dunára meg kajakkal járok, nem holmi gumicsónakkal :-D

      Törlés

Ha van mondanivalód, írd meg.