Menni kellene pecázni, de mire lehet ilyenkor horgászni? Menyhalra magyar! Mondtam magamnak, a szót tett követte és elvetemült horgászcimborámmal elindultunk menyust fogni.
Az idő jól kitolt velünk, mire kiértünk orkán erejű szél, vagdosó esőcseppek, ez kell a boldogsághoz, na meg a menyhal...
Menyhal helyett jött egy kis géb, csak azért, hogy ne fagyjunk oda a székhez, mert más kapásunk nem volt.
Meg is untuk az egyhangú várakozást a süvítő szélben. Mivel a komfortérzetünk rohamosan csökkent ezért úgy határoztunk, hogy pakolunk és megyünk. Ez a horgászat a tavalyi szezonban volt a két ünnep között.
Nem csüggedtem másik időpontban (már az idei évben) ismét kimentünk egy másik helyre egy másik cimbivel, ahol a zárásról lezúduló víz mély gödröt vájt ki. Itt talán nagyobb eséllyel foghatunk " tőkehalat". Ez régi kedvenc helyem, a kajakos pecákat is innen indítom mert a hajót könnyen le lehet tenni:

Elég korán kiértünk, ezért volt idő összeállítani mindent sötétedésig, csalinak élő kárászt feldarabolva és fagyasztott dunai keszeget raktam fel. Az idő erősen szeles, esős és hideg volt, de reméltem most majd belebotlunk egy nagyobb menyhalcsapatba.
A várakozás percei következtek, ilyenkor lehet igazán meditálni, gondolkodóba esni, hideg van fúj a szél, csobog a víz, lassan feljönnek a csillagok, a természet kibontja előttem szépségét. Viszont a menyhalak csak nem akarnak a horgomra akadni, ezen az estén sem lett a kezem halszagú, eltekintve a felkínált csali szagától.
A harmadik próbálkozás a legutóbbi hétvégén történt, mikor is fiammal mentünk ki egy kis kora esti kalandra, az ilyesmi gyerekkorban emlékezetes marad. Az idő ismét szeles, egy hidegfront vonult át az ország felett, ez talán meghozza a várt halacskákat. A gyereket hajtotta a kalandvágy, sok Bear Grylls filmet nézett :-) , lehet azért tanulni a filmjeiből....
A halak ez alkalommal sem riogattak bennünket, kérdések merültek fel bennem, valamit rosszul csinálok, vagy már leívtak és nem lehet őket kapásra bírni? Nem adom fel, a horgász barátok elmondása alapján lehet fogni, én örülnék már egy példánynak is... Talán most, hogy bejött végre egy kis hideg, ez meghozza az étvágyukat. A levont következtetés minél többször megyek ki annál kevesebb esélyem van ööö, annál több ugye?

Már én sem emlékszem melyik évben fogtam utoljára.
VálaszTörlésArra sem, hogy Duna vagy a Dráva.
Nem vagyok az húshorgász általába, de a Menyust szeretem alufóliába.
Bocsánat ezért.
Jól esett azért.
Igen az íze különleges, de a megfogás körülményei is. Vagy kevesebb van belőlük vagy nem volt jó az időzítés, de nem adom fel még....
VálaszTörlésidén mindenki max pecánként 1-ről számol be. még a drávai menyhal guru Hacnor is csak egy-egy menyust fog faterjával esténként. Azt is egy régi
VálaszTörléstuti helyről.
idén nekünk is két pecából kettő (egy-egy) volt az eredmény Mohácsnál.
Gilisztát tegyél a halszelet mellé, azzal még lehet büdösíteni a csalit.
A két ünnep között mi is horgásztunk azon a környéken (szivárgó csatorna),hasonló eredménnyel. A vég akkor van, ha már a géb sem eszik.:))
VálaszTörlésAz idő nem kedvez a menyhalnak, de ha minden jól megy kimegyek kajakkal a mélységet megdobálni... és megírom mit rejtett :-)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésAz idei tél egyenlőre nem egy tipikus menyhal fogó idővel kecsegtet. Szerintem az alacsony vízállás is nehezítette a fogást itt a szigetközben.
A kajak nagyon tetszik! Grat hozzá! Egy ideje én is nézelődök. Jelenleg egy 4 méteres fa ladikom van de kellene valami mobilabb eszköz. Meglátjuk lehet összefutunk az idén kajakkal valamelyik ásványrárói ágban.
Mindenképpen írd meg ha vettél kajakot! Hajrá kajakos horgászat!!
VálaszTörlés