A domolykó császár bukása.

Elmentek, mindenki, hideg lett, nagyon hideg, lehűlt a patak vize, az öreg mohos hátú domolykó, már érezte hetekkel ezelőtt. Neki meg sem kottyant a hideg víz, a beszakadt fahíd lábánál, egy mély gödörben vészelte át az elmúlt évek teleit. Ez az ő birodalma volt, nem tűrt meg senkit maga körül. Kishalak ezreit látta vonulni, menekültek a tél elől, de ő kitartott a beszakadt fahídnál. Néha még hozott valami ennivalót a patak vize, egyre ritkábban, és ő egyre éhesebb volt - csak lenne még zsákmány - de a rákok már pihentek az iszapban, a rovarok megfagytak ott, a másik világban fent, kishal meg már nem járt a környéken. 

 Egy nap gépek zajára lett figyelmes, tapasztalatból tudta ez semmi jót nem jelent, jön az ember, megváltozik minden. Mikor a gépek odaértek, nádszálak ezrei dőltek a vízbe, hirtelen világos lett, eltűntek a part menti bokrok, nádasok. Aztán csend és nyugalom szált a vízre, teltek a napok, a hideg meg szép lassan mindent átjárt.  

Az éhség nagy úr, érezte ennie kell még, teste tovább kívánta az energiát. Minden izmával megfeszült, valamit látott, egy villanás, aztán még egy! Kishal lehet, de rég nem látott már kishalat....eh, csak az éhség játszik. Csapott egyet úszóival, talán mégis kihal volt, figyelme pattanásig feszült, és akkor elúszott előtte! Megrándult a farokúszója, beindult a vadászösztöne és villámgyorsan rávágott! A szájában érezte már, de egy éles szúrást is! Gyorsan vissza a rejtekbe - gondolta - de valami húzta erősen. Most már az életéért küzdött, nem kishal volt, becsapták. Fájt a szája szeglete, minden erejével szabadulni akart, nem tudott menekülni, elfáradt, még érezte ahogy  a partra húzza  a titokzatos erő, aztán nagyon hideg lett, a látása elhomályosodott. Itt a vég. Tekintélyes élettapasztalata, most cserbenhagyta, az éhség erősebb volt nála. 

Körbeszagolt a levegőbe, lassan lépkedett a lemenő nap fényében. Lekaszálták a nádat, rekettyét, szinte sima volt a patak partja. Tudta nincs sok ideje mert gyorsan sötétedik. Lassú, nesztelen léptekkel közelítette meg a vizet, nagy csukákról álmodott. Nyáron a bedőlt fahídnál látott egyet, most oda igyekezett, mert az egy jó búvóhely volt ezen a kis vízfolyáson. A levegő már nagyon hideg lett, a leszálló pára vízcseppekként összefolyva fagyott meg mindenhol. Dobott párat, próbálgatta a műcsalit lassan behúzni, a csukák nem szeretik a gyorsan mozgó fahalat. Odaért a kiszemelt helyhez, föléje dobott pár méterrel, és a híd lábánál húzta el a csalit. Bumm! Megindult a damil, - megvan a nagy csuka - húzta, húzta, csikorgott a fék! Mekkora csuka lehet? Miért nem jön már fel? Türelem, türelem, szépen irányította a halat, ami egyszer csak felfeküdt a vízre. DOMOLYKÓ, a DOMOLYKÓ CSÁSZÁR!!!! Nem hitte el mit lát, csuka helyett kapitális domolykót fogott, ezen a csöppnyi vízen. Boldogan, remegve, a hidegtől és az izgalomtól kivette élete legnagyobb domolykóját. Lefotózta, nézegette, megköszönte neki az óriási küzdelmet, majd  óvatosan visszahelyezte a vízbe. A domolykó, mintha meg akarná bosszulni a fájdalmat, csapott egyet a farkával és a felfröccsent víz telibe találta, de most nem számított semmi, vizesen, elfáradva, leült egy csökre, rágyújtott egy szivarra, amit mindig magánál hordott, hogy elszívja a nagy hal fogásakor..... Teljes lett ez a horgászév, elmerengve várta meg a szürkület közeledtét, aztán lassú léptekkel - minek sietni - elindult. A Domolykó Császár emlékét pedig magába zárta mindörökre.

Hidegfront után, emelkedő légnyomás 1012 Hpa, hőmérséklet 5,5 C, vízhőmérséklet 7,5 C