Keresés a blogban

2013. jan. 13.

A műlégy.


E-mail-ben kaptam egy kedves horgász ismerősömtől az alábbi szórakoztató horgász történetet. Néhány, az ő elmondása alapján említésre méltó horgászblog íróját, beleszőtte ebbe a hangulatos kis írásba. Ezúton is köszönöm ezt a figyelmességet, azt hiszem a többiek nevében is mondhatom ugyanezt.


- Ott hátul egy kicsit vágjon le belőle Ervinkém ha lehet, mert még kilóg pár szőrszál. Olyat szeretnék amit a múltkor láttam egy újságban, olyan flittereset lakkozva. 
- Már Kisgyerek korom óta ebbe a fodrászatba járok fazont igazíttatni. Szükség is van rá, hiszen a szezon után ugyancsak megviselt a frizurám. Mostanában ennek a fiatalabb mesternek a székébe szoktam beleülni, habár egy kicsit szorít, de amit szeretek ebben az, hogy pörgő-forgó.
- Na, nem gondolta magát meg barátom ? Úgy tudom, hogy ön is ennek forgató hobbinak hódol. A haverok mondták, hogy jó buli lesz két faluval arrébb a patakpartnál. Azért említettem meg önnek is, mert hosszú hétvége lesz, ezért biztosan több mutatványos is a környéken fog lófrálni. Jól van, majd figyelek, és ha ott lesz, akkor magánál is befizetek majd egy fordulóra.
A helyszínen.


-Szabad az úr ? Mert ha igen, akkor igénybe venném a következő menetre, de nekem vékonyabb biztonsági kötelet válasszon, mert úgy érzem, hogy ez a mostani nehéz lenne. Micsoda ? Még, hogy dagi vagyok, ezért nekem is ez a zsinór jár. Nem inkább az ön forgatóbotját kellene rugalmasabbra cserélni, és akkor nem szakadnék le róla? Rendben, ha ennyire ragaszkodik hozzá mehet így is, majd megpróbálok vigyázni.
- Hé ember, hagyja már abba a forgatást mert elszédültem, és hányingerem lett. Legutoljára akkor éreztem így magam, amikor belekóstoltam egy étteremben a somlóiba, de a séf túl édesre csinálta. Még, hogy én nem tudok repülni? Valaki azt mondta, hogy a mi fajtánk túl mű, ezért alkalmatlan rá. De hiszen itt vagyok a levegőben és bámulom az alattam lévő tájat. Most meg mit csinál jó ember? Rosszkor engedte el a kötelet és bele fogok esni a vízbe! 

- Húzzon ki azonnal, mert nem tudok úszni! Micsoda? Mit kiabál nekem Atyafi ? Hogy csak maradjak nyugton, mert úgy látja, hogy az én száraz gúnyám fenn fog tartani a víz felszínén. Milyen igaza van ennek a túlbuzgó mutatványosnak, hiszen úgy hasítok a vízen, mint egy Csónakos Pecás, akinek hátszele van. Csak ez a zaj ne lenne. De hiszen ez felém tart, és mekkora sebességgel. Hé, hé...Térjen ki! Nem látja , hogy én milyen tehetetlen vagyok ? Túl közel jön !!! Na, megmondtam. Most láthatja, hogy mennyire összeakadtunk. 
- Uram ott a parton! Most már tényleg húzzon ki, mert beleuntam ebbe a dologba, ezt a melákot meg akassza le rólam. Jól értettem ? Azt mondja, hogy nem csak leveszi, hanem magával viszi az otthonába ? Ja, hogy ő lesz az ebédje ? Meg is érdemli ez a bitang, mert összekócolta a friss frizurám.

Írta: Egy kedves horgász ismerős.

4 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de kétszer olvastam el, és még mindig nem értem, mit is szeretett volna a szerző kihozni ebből a...műből....
    Ahogy látom, mások sem igazán. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A blogomon megjelent novellák ihlették, mikor a halak szemszögéből írtam, ezért jött az ötlet, hogy írjon egy vicces történetet a "műlégy" nézőpontjából, megszemélyesítve azt :) Nekem személy szerint tetszett az írás, érdekes, ugyanakkor szórakoztató. Mivel nem én írtam, a szerző meg nem szerette volna nevesíteni magát, ezért raktam fel így. Az érdekes megközelítés ellenére becsülöm benne az alkotást, azt, hogy a blogjainkat olvasva az emberekben megindul valamiféle gondolat, amit papírra vetnek, szerintem ez több, mint jó visszajelzés arra, hogy csináljuk tovább a blogírást. Röviden ennyi az én észrevételem az írással kapcsolatban :-) Senki sem az Öreg halász és a tengerrel kezdte......

      Törlés
  2. Basszus!!! Nem lehúzni akartam, csak nem értettem, mondom, én vagyok a hülye. :D
    Nem vágtam, hogy "hagyja abba a forgatást", meg ezeket, de jóóóó! Így már nálam is fény gyúlt a sötétségben, hogy tudom, milyen szemszögből írta az illető. Műlégy-perspektívából túl sok elbeszélés még nem született...! :)

    VálaszTörlés
  3. Lehet egy "kicsit" rendhagyó :-) de ez a jó benne, lehet az elejére kellet volna írnom egy "tájékoztató" bevezetőt :-D Most már a többi olvasó a megjegyzésekből tudni fogja milyen a műlégy perspektíva :)

    VálaszTörlés

Ha van mondanivalód, írd meg.