Horgászkajak, meg a csuka.

                                           

 

Eltelt két nap és a hajnal már megint kint ért a vízen, ( ezen e héten szabadságon vagyok ) a csillagok ragyogtak a szél egy kicsit fújdogált, a hőmérséklet már igazi őszi 7 fokot mutatott a hőmérő, több ruha kellet mint két napja. A víz viszont teljesen más arcát mutatta, a két nappal ezelőttihez képest 30-40 cm-t apadt. Ez számomra nem volt jó hír mert a jobb oldali ágba akartam pecázni ami sekélyebb és szinte állóvíz, igazi csuka paradicsom. Fűrészt nem vittem magammal ( elfelejtettem) tehát ahova terveztem nem tudtam menni.

Következett a hajó vízre rakása, most már rutinosan tettem a dolgomat, gyorsan vízre akartam szállni mert a csukák napfelkelte után már nem biztos hogy aktívak. Még nincs igazi ősz a nappalok nagyon melegek, a víz tiszta és belesüt a nap ekkor nem nagyon rabolnak a műcsalikra, de lehet, hogy ma másképp lesz...

Ez a fotó olyan mintha behavazott volna, nem vagyok egy fotóriporter, de ami jól látható, hogy ahol a hajóm vízben volt ott most szárazon pihen, a baj itt a vízállással, hogy szlovák szomszédaink akkor engednek vizet a szigetközbe mikor nekik nem kell az erőműhöz.

Ideje volt elindulni, mert negyed óra evezés várt még rám. A hajó elkészült irány a víz!

 

Ezt szeretem mikor a hajnal leple alatt behatol az ember a természet szentélyébe, csendben, észrevétlenül. 

Beeveztem a mellékágba, a víz teteje az apadás és a szélcsend miatt tele volt virágporral, nem tudom most mi virágzik de nagyon sűrű volt.

                                               Egy kis ízelítő a reggeli ködös hajnalból:

Tovább eveztem ezen a csendes és sekély csatornán meg akartam találni a végét, mert a zárásokkal telerakott Szigetközben minden ágnak a felső részén valahol vége szakad, mert ott egy beton létesítmény állja útját a víznek, ha nem így lenne akkor kifolyna a víz és csak a száraz meder maradna. Ezt az okozza, hogy nem építettük meg a magyar oldalon a vízlépcső második gátját Nagymarosnál! De evezzünk tovább, nem találtam megfelelő vizet a pergetéshez úgyhogy kiszálltam kicsit nyújtózni. 

                                         Szép csendélet az öreg faladik és a mai kor hajója:

Eveztem tovább ezen a csatornán hátha találok pergetésre alkalmas hínármentes részt. a kis víz megkeserítette a dolgomat, minél tovább eveztem annál világosabb lett ma itt nem fogok halat, elmentek mélyebb vizekre...Elértem a csatorna végére, megint bedőlt fák állták az utamat, sebaj a következő árvíz idején majd megtisztul a meder.

Visszafordultam, gyors evezőcsapásokkal megindultam mint a nyíl, megy ez a kajak ha van aki evezze!Visszaértem oda ahol már mélyebb a víz, volt egy két nádas sekélyes is, itt érdemes pergetni, nekiláttam "pödörni" a damilt...

Természetesen körforgóval  próbálkoztam, a csukák legnagyobb ellenségével. A nádas közeli részeket vallattam, elakadva hínárba, nádba... Hirtelen megindult a műcsali, megszólalt a fék, meghajlott a bot és az ismerős érzés kerített hatalmába! A vizek ördöge ismét megtalálta kószán úszkáló körforgómat, és elindult a tánc ami minden horgász álma, a halat fárasztani:

 

Húzott a nádba mint a veszett ördög, kiugrott, rázta a fejét, én meg láttam hogy csak az egyik horog akadt a szeme sarkába, na mondom ez el fog menni, de kitartott és sikerül a kajakba emelni.

A kajakos horgász legszebb élménye mikor a hajóban ficánkol a kifárasztott hal, ezekért a pillanatokért érdemes hajnalban kelni, evezni, keresni a halat, kudarcokat elviselni.

Megnyugodva, rendezve soraimat megreggeliztem, élveztem az őszi nap melengető sugarait, hallgattam az őszi erdő madárvilágát, én is részese voltam a közegnek amiben szinte elvesztem belemélyedtem.

Tovább indultam hátha vár még rám néhány megtermett csuka a nádas mentén. A műcsali maradt körforgó, ez a régi jól bevált szerkezet nem tudom miért de ellenállhatatlan a csukák számára.

A nádas elé dobáltam és párhuzamosan húztam a csalit, ha van itt csuka az rá fog rontani, vagy azért mert éhes vagy meg azért mert meg akarja védeni a revírjét.

A nap már kisütött, melengette a tarkómat, a víz nyugodt volt, a halam már megvolt, ezért szinte bágyadtan dobáltam, telesen átadva magam az őszi táj csodálatának.

De pillanatok alatt megváltozott minden! Meghúzta valami a botot elemi erővel, elindult a kajakom is!Húzta vitte a hal a hajómat ezt nagyon élveztem, nagyobb volt mint az előző versenytárs és már a kezemben volt mikor új fogást kerestem rajta, a horog lágy részbe volt akadva és őkelme egy fejrándítással visszasietett éltető elemébe. Menj pajtás majd jövőre megharcolunk ismét....

  

Újult erővel kezdtem " pödörni" a damilt, ahol kettő van ott lehet több is! Csak az idő nem nekem dolgozott, mert ezek a csukák mindig kora reggel voltak kapásra ingerelhetők, és a nap már kúszott fel az égre sebesen.Néhány csónakos spori is lógatta a ceruzát, csendben és lemondóan, az őszi pontyokról álmodozva.

Kezdett már nagyon melegem lenni, elkezdtem evezni, hogy valami kikötő helyet keressek magamnak, na meg a hajónak, egy kis pihenés az nem árt...

A pihenésem olyan jól sikerült a meleg meg annyira beindult, hogy úgy gondoltam visszafelé indulok. A csukák már nem jöttek, balinok meg ebben az ágban a 2009-es őszi árvíz óta nem nagyon vannak....De ahogy a pecát befejeztem már megint a következőn törtem a kobakot. 

Ősz, csuka, pergetés, kajak, kell ennél jobb nyugtató?