Keresés a blogban

2013. okt. 4.

Vad Szigetköz a szárazföldi delta.



Vad Szigetköz a szárazföldi delta, már a cím is sokat sejtet ennek a filmnek a tartalmáról, a készítők nagyot alkottak, nem egészen egy év leforgása alatt, egy órás mozifilmet csináltak,  a nekem is oly kedves vidékről. Amikor megtudtam, hogy a díszbemutató a Víz világtalálkozón lesz, nem volt kérdés, hogy elmegyek és megnézem.
Megérkezéskor az Uránia mozi elő termében érdekes fényjátékot láthattam, a film kezdése előtt pedig a mozi homlokzatára vetítettek, " fényfilmet" . Aztán végre beülhetünk a DÍSZTEREMBE! Még soha nem voltam díszbemutatón, ez olyan első bálozós élmény. A vetítés előtt Kubinyi Júlia énekelt nekünk, aztán  a kupolára vetített fényjátékot tekinthettük meg, ami a hanghatásokkal együtt, fantasztikus lett, ezután végre elkezdődött a Film!



Olyan részleteket tárt elém, amiket a horgászataim alatt nem tudnék meglesni. Hódcsalád élete a várban, cserebogár rajzáskor, domolykók lakomája, Duna virág kérészek rövid élete,  vagy a vízimadarak víz alatti zsákmányszerzése és még folytathatnám a sort....Ami nekem különösen tetszett, hogy az ismerős helyek, ahol horgászni szoktam sorra megjelentek a filmben. Halrekesztő zárás, Pókmacskási Zárás, Papszigeti ág, Gombócos,  mind, mind a Szigetköz gyöngyszemei. 



A film végén az alkotókat és segítőiket megismerhettük a színpadon, minden elismerésem nekik a Szigetköz mindennapjait bemutató filmhez. Remélem ezzel a filmmel a Szigetköz egy kicsit visszanyer a régi fényéből és az emberek, egy élő, mindig változó vízi világként tekintenek majd rá. 


A film végén Mosonyi Szabolcs mondott egy rövid beszédet amit sikerült  telefonnal felvennem: Mosonyi Szabolcs. Aki még nem látta az előzetest annak itt egy link a Vad Szigetköz You-Tube csatornájához:
Vad Szigetköz intro.

8 megjegyzés:

  1. Kedves Ervin! Nagyon köszönjük, hogy eljöttél és megosztottad az írást és a fotókat. Reméljük, találkozunk majd személyesen is egy másik vetítés vagy egy "csónakos" túra alkalmával. Erika, Szabolcs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy megnézhettem ezt a csodálatos filmet. Sajnálom, hogy eddig nem tudtunk találkozni, a vetítés után siettem haza. Remélem, hogy itt helyben is lesz majd vetítés és akkor megismerkedhetek veletek. Ezt a filmet megnézem még néhányszor :)

      Törlés
  2. Asszem menni kell a moziba...aztán meg a Szigetközbe!
    Köszi a figyelemfelkeltést és a trailer alapján le a kalappal a készítők előtt, Téged meg egy kicsit irigyellek, hogy ilyen helyen élhetsz. Igaz Duna-virág most Pesten is volt... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csodát meg kell találni, az emberek nagy többsége elmegy mellete, mindegy, hogy Pesten vagy itt a Szigetközben van. Részese csak akkor kehetsz, ha megkeresed magadnak, a film ezt a csodát hozza be a fotelba. A készítők érdeme ez, nekem nagyon tetszett :)

      Törlés
  3. Jó lehetett a film.
    Majd sort kerítek rá.
    Jó a világtalálkozó szereposztása. Miért nem a víz, mint biznisz volt a neve?? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én eccerü gyerek vagyok, nem is néztem mi a program, egy dolog érdekelt a Szigetköz filmje. Délután fel Pestre, dugóban izgulni, hogy odaérünk e, filmet megnézni, aztán vágta haza, mert másnap meló.... Megérte a fáradtságot :) Közben több tízezer köbméter víz lefolyt a Dunán és milliók húzták le a Wc-t maguk után, a tartalmuk nagy rèsze meg ment a folyóba tisztítatlanul.... Ilyenek vagyunk mu emberek :(

      Törlés
  4. Nagyszerű este volt, sajnálhatja aki lemaradt róla! Remélem majd mozikba is kikerül ez a film!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen az volt, ezek szerint te is ott voltál, vetíteni fogják a mozikban is a köztévés megjelenés után, ami talán karácsony és új év között lesz.

      Törlés

Ha van mondanivalód, írd meg.